Orbán tudja, meg is írta évadnyitó cikkében, hogy kényelmes előnyének vége. Az erőviszonyok kiegyenlítettek. Természetesen nem pénzben és hatalomban, de a választói arányok tekintetében igen.

Ha az ellenzék képes egyesíteni erejét, az esélyek egyformák

Még a borsodi választáson, szerencsétlen jelölési folyamat után is 50:45 százalékra állt a meccs, amiből országosan bármi történhet. Még akkor is, ha tudjuk: a részrehajló választási szabályok következtében az ellenzéknek nem egyszerűen ugyanannyi, hanem jó adaggal több szavazatot kell kapnia ahhoz, hogy nagyobb támogatottsága több mandátumban is megmutatkozzék.

Innentől valódi a verseny. Egy rossz lépés, egy elmaradt mozdulat, kései felismerés is vérre megy, elveheti az esélyt. Az elmulasztott hetek, sőt napok is számítanak. Ezért kell gyorsítani az ellenzéki tempón.

Várj reám, s én megjövök – Szimonov híres világháborús verse annak idején nagy népszerűségre tett szert nálunk is, különösen, ahogy Darvas Iván énekelte. Csakhogy a vers a politikára nem érvényes: a várakozásnak itt nincs csodatevő ereje, sőt. A vonat, amit egyszer lekésünk, nem jön vissza értünk.

Amúgy hiába szép a vers, a haditudósító Szimonovnak sem jött be igazán

Kedvese az időt nem csak várakozással töltötte. Szerelmi viszonyba keveredett Rokosszovszkij marsallal, aki Sztálin börtönéből szabadulva lett a világháború egyik főparancsnoka. Szimonov sem maradt érzelmes ifjú költő: komoly szerepe volt a Zsivágó megjelenésének megakadályozásában. De a vers azért megérint:

„Várj reám, s én megjövök,/ hogyha vársz nagyon,/ várj reám, ha sárga köd őszi búja nyom.”

Nos, a sárga köd őszi búja a közéletben is megvolna a borsodi választás után, de ebből éppen nem a várakozás következik. Attól tartok, az ellenzék kicsit elméri az időt.
Pedig az „együttműködés” tantárgyból jól vizsgáztak, vasárnap óta bizonyították kudarcálló-képességüket is: nem keresték egymásban a felelőst, kitartottak a szövetség mellett.

De a „jelölés” tantárgyból igencsak gyenge a vizsgaeredmény

Kezdetben túl jóhiszeműek és elővigyázatlanok voltak, később meg nem vettük észre a pillanatot, amikor akárhogy is, de változtatni kell. Mégsem hinném, hogy a jelölt szörnyű kiszólásain múlt az eredmény: a körzet legbaloldalibb városának szavazói engedelmesen befogták az orrukat, és a NER erősödését ítélték a nagyobb veszélynek. A Fidesz nácizó kritikáját alaposan hiteltelenítette, hogy épp a választás hetében szíveskedett a miniszterelnök a könyvdarálás vérnáci módszerét hallgatólagosan helybenhagyni, tartalmát megtámogatni. Esetében a mégoly felszínes bocsánatkérés sem jön szóba. De nem jó olyan országban élni, ahol mindenkinek a másik nácija büdös.

Szó sincs arról, hogy ne hinnék bárki változásában

Én is sokat változtam. A Jobbiknak mint pártnak az őszinte szándékára, a szélről középre húzódásra számos bizonyítékot is látok. Vezetői nem estek Orbán csapdájába, nem álltak be mellé cigányozni Gyöngyöspata után, buzizni Dúró Dóra után. Szükségünk van egymásra a szövetségben. De egyáltalán nem lehetetlen kívánság igent mondani a Jobbik partnerségére, és nemet a rasszizmus undokságaira. Épp azért nem lehetetlen, mert a Jobbik vezetése megmutatta, hogy képes rá. Ha színből, ha szívből: jelentősége van annak, hogy félmillió szavazójuk lelkét nem mérgezik, jó esetben őket is középre vezetik. Nekik sem lehet könnyű elfogadni pl. engem és a hozzám hasonló meggyőződésűeket.

A jelölés bűneiért nem a körzetben fizettünk meg

De még nem tudni, milyen ára volt máshol, országosan. Energiákat kötött le a kampányból, amelynek középpontjába kényszerből a vádak elleni védekezés, az összefogás önértékének hangoztatása került, a térség problémáiról és esélyeiről szóló mondandók helyett.
A tanulság nem egyszerűen az előválasztás általános gyógyszere. Ott is lehet mellényúlni, bár a problémák még időben nyilvánosságra kerülnek, és a vita rákényszeríti az indulókat terveik bemutatására. De legalább ennyire fontos volt a fővárosi előválasztásban az az erkölcsi-politikai nyilatkozat, amelynek elveivel egyet kellett érteniük a jelölteknek, sőt a regisztráló előválasztóknak is. Borsod bizonyította: ilyen közös ellenzéki alapvetés, hitvallás nélkül nem lehet továbblépni. Ez a programnál is sürgősebb.

Demonstrálni: van olyan határ, amelyet a szövetség egyetlen résztvevője sem hág át.

Bőven van más is, amivel nem várhatunk tovább.

Éppen most jelentette be a hatalom a Színművészeti kiürítését. Tényleg azt hisszük, mehet minden a régi tempóban? Interpellációk, sajtótájékoztatók, jó frizurák és frappáns mondatok az ATV-ben és a Klubrádióban?

Kósáné Kovács Magda után szabadon:

nem elég koalíciót kötni, annak is kell látszani.

Ideje az ellenzéki szövetséget ütőképes szervezetté tenni, annak rendszeresen működő hivatalos fórumait megalkotni. Nemcsak a programírásra, hanem a sürgős operatív lépésekre is. Hol van a Szabad Városok Szövetsége, ha az Uniónak írt közös levél első aláírói között nincs ott a három legnagyobb vidéki ellenzéki város polgármestere? Hol van a tervezett alternatív Operatív Törzs a járványkezelésre? Hol van a civilekkel kiegészült ellenzéki kerekasztal, alternatív parlament, alternatív (valódi) alkotmánybíróság, ombudsman?

És nem elég kormányképesnek lenni, annak is kell látszani.

Sőt, úgy is kell beszélni.

Hogy van az, hogy a Hadházyval való kínos vitában villámgyorsan születik hatpárti nyilatkozat, de a Színművészeti, a Dunaferr vagy a Klubrádió ügyében nem?

Nem elég elszántnak lenni, annak is kell látszani

Bizonyítani a személyes politikusi áldozatvállalásra való képességet, a politikai mellett a morális alkalmasságot. Bejelenteni, van-e olyan pillanat, amikor nem veszünk részt tovább a parlamenti színjátékban. Hajlok rá, a diákok erőszakos kihurcolása a Színművészetiről ilyen pillanat.

A választó nem vár örökké. Ő a szállóige fordítottjára akar bizonyítékot: nem elég ellenzéknek látszani. Annak is kell lenni.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző külön portálunknak írt előszavával közlünk.)

figyu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét