Rafael Nadal negyedszer nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a fináléban óriási, ötszettes csatában legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet.


A 33 éves Nadal mindössze 16 szettet játszott le a döntőig, mivel a második fordulóban játék nélkül jutott tovább, emellett már háromszor megnyerte a US Opent, így ő számított a finálé favoritjának.

A spanyol sztár 19. Grand Slam-trófeájára hajtott vasárnap az Arthur Ashe Stadionban – a világ legnagyobb teniszarénájában -, amellyel már csak egyre került volna a hússzal rekorder Roger Federertől. Mellette szólt az is, hogy mindössze egy szettet elvesztve jutott be karrierje 27. GS-döntőjébe. Esetleges sikerével pedig ő lehetett az első, aki a harmincas éveiben öt Grand Slam-serleget gyűjt az open érában, azaz a profik 1968-as beengedése óta. A mallorcai játékos legutóbb a wimbledoni elődöntőben vonult le vesztesen a pályáról, amikor négy szettben alulmaradt Federerrel szemben.

A 23 éves Danyiil Szergejevics Medvegyev ugyanakkor élete első GS-döntőjére készült úgy, hogy korábbi legjobbja a nyolcaddöntő volt a négy kiemelt tornán. A moszkvai teniszező négy szettet is elvesztett a fináléig vezető úton, ám az elmúlt tengerentúli keménypályás szezonban mind a három tornáján – Washingtonban, Montrealban és Cincinnatiben – döntőt vívott, utóbbi viadalt pedig meg is nyerte. Marat Szafin 2005-ös ausztráliai diadala óta Medvegyev lett az első orosz GS-döntős a férfiaknál.

Ami a két játékos egymás elleni mérlegét illeti, előzőleg egyszer találkoztak, egy hónapja a montreali fináléban Nadal győzött 6:3, 6:0-ra.

Fotó: Darren Carroll/USTA

Rafa idegesen kezdett

A vasárnapi fináléban a volt világelső, jelenleg második spanyol idegesen kezdett, és már a második adogatását elbukta. Sikerült azonban rögtön visszabrékelnie (2:2), majd háromszor is semmire hozta a szerváját, miközben Medvegyev jobban megszenvedett a sajátjaival. Nadal 6:5-nél fogadóként két szettlabdához jutott, és a másodikat már kihasználta, így 1 óra 2 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatásban a világranglistán karriercsúccsal ötödik Medvegyevnek tovább kellett hárítania a bréklabdákat, ez hatodszorra már nem sikerült neki, és a fáradhatatlan spanyol 4:2-re elhúzott. Pár perc múlva, 5:3-nál már a játszmáért adogatott, és 1 óra 52 percnél már kétszettes előnyben volt.

A spanyol teniszező csak egyszer vesztett meccset 2-0-ról

Az, hogy valaki egy Grand Slam-fináléban 2-0-ról kikapjon, legutóbb 2004-ben fordult elő, amikor Gaston Gaudio fordított a szintén argentin Guillermo Coria ellen a Roland Garroson. Medvegyev ellen szólt az is, hogy még sosem nyert ötjátszmás mérkőzést, illetve hogy Nadal csak egyszer – 15 éve – vesztett meccset 2-0-ról.

A harmadik felvonásban is 2:2-nél jött a Nadal-brék, az orosz azonban nem adta fel, nagyot küzdve visszavette az elvesztett szervát, így ismét nyílt lett a csata. Szenzációs labdamenetek és elképesztő ütések következtek, a közönség nem egyszer állva tapsolt, a 43 nyerő ütésnél tartó Medvegyev pedig állta a sarat. A 23 éves kihívó ihletett formában kezdett játszani, nem fáradt el, és 2 óra 57 perc elteltével megérdemelten szépített.

A negyedik szettre is maradt a magas színvonal, a néha fáradtabbnak tűnő orosz igyekezett lerövidíteni az ütésváltásokat, de hozta az adogatásait. Meglepetésre Nadal tűnt ekkor sebezhetőbbnek, és mivel 4:5-nél váratlanul elvesztette a szerváját, 226 perc után kezdődhetett a döntő szett.

Nadal nagy mentésekkel tartotta életben a reményeit

A következő világranglistán már negyedik Medvegyev továbbra is alig rontott, miközben Nadal nagy mentésekkel tartotta életben a reményeit, aztán 2:2-nél negyven-semmiről brékelt, majd megerősítette előnyét (4:2). Az orosz ekkor már folyamatosan felment a hálóhoz, vagy ejtésekkel rövidítette a labdameneteket, de egy elrontott lecsapással már dupla brékhátrányban volt. A spanyol kiválóság egyszer még elvesztette a szerváját, de végül nagy nehezen megszerezte a győzelmet, a találkozó 4 óra 51 percig tartott.

Nadal 2010, 2013 és 2017 után negyedszer nyerte meg a US Opent, begyűjtötte 19. Grand Slam-trófeáját – már csak a hússzal rekorder Federer van előtte -, és pályafutása 84. tornagyőzelme mellé 3,85 millió dollárt (1,1 milliárd forint) kapott.

US Open

Férfi egyes, döntő:

Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 5.) 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4

Nadal első három győzelme Flushing Meadows-ban

2010: Nadal (spanyol)-Djokovics (szerb) 6:4, 5:7, 6:4, 6:2
2013: Nadal-Djokovics 6:2, 3:6, 6:4, 6:1
2017: Nadal-Anderson (dél-afrikai) 6:3, 6:3, 6:4

(MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét