Banánköztársaság
Nádasdy Ádám: förtelem, ahogy senki kis fideszesek Soros Györgyről, erről a kiváló és nagy formátumú emberről tudnak beszélni
Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. Személye azért is fontos, mert az elsők között volt Magyarországon, aki nyilvánosság előtt is vállalta „másságát”. Új kötete a napokban jelent meg. Az irodalmárral a Heti Világgazdaság Portré rovatában jelent meg interjú.
„…nincs mitől félnem…”
A költő elmondta, a „mássága” vállalása hosszú folyamat volt, először saját magának kellett bevallania, az is eltartott egy ideig, holott mindig tudta, hogy meleg:
„Aztán a magánélet megoldódása után úgy gondoltam, nekem, akinek nincs mitől félnem, beszélnem kell mások helyett is róla, hiszen még a kilencvenes években is alig volt erről diskurzus.”
„…a legtöbben éppolyan unalmasan nézünk ki, mint ahogy például én is.”
Elmondta, a nyolcvanas években valóban írt olyan szerelmes verseket, amiknek férfi volt a tárgya, de eléggé burkoltan:
„A rendszerváltás után, a Mások című lapban is álnéven írtam, a kilencvenes évek végén jutottam el oda, hogy a saját nevemen közöljek egy meleg tárgyú novellát. S egy fotókiállítás megnyitóbeszédében mondtam ki először nyilvánosan. De azért is, mert csupa extrém kinézetű melegekről készült fotó szerepelt ott, és úgy éreztem, el kell mondanom, hogy a legtöbben éppolyan unalmasan nézünk ki, mint ahogy például én is.”
„…Ez az ő beszédük, nem a közé…”
Jelenleg kétlaki életet él Magyarországon és Angliában. Mindkét helyen szeret élni. Mint a magyar nyelv szerelmese kitért arra, elkeseríti-e az itthoni közbeszéd stílusa:
„Nagyon. Gondolom, közbeszéden itt a hatalmon lévő politikusok stílusát érti. De vajon helyes ezt közbeszédnek nevezni? Ez az ő beszédük, nem a közé. Förtelem például, ahogy senki kis fideszesek Soros Györgyről, erről a kiváló és nagy formátumú emberről tudnak beszélni.”
Türelem….
Kitért arra is, mit gondol arról, vajon meddig tarthat hazánkban az Orbán -rendszer:
„Nézze, a Kádár-rendszert 33 évig tűrte a lakosság, gyakorlatilag pisszenés nélkül, mert sokaknak megfelelt – és benn voltak az oroszok. A mostaniból már tíz év eltelt – és nincsenek benn az oroszok. Türelem.”
„… Üzenem a vírusnak: június 8-ára laposodjon el!”
Pesten van jelenleg,miközben a párja Londonban dolgozik, mint orvos. Nem panaszkodik, a családja ellátta ennivalóval. De reménykedik a jobb folytatásban:
„Június 8-ára vettünk repülőjegyet, megyek vissza Londonba, remélem, addigra túl leszünk a nehezén. Üzenem a vírusnak: június 8-ára laposodjon el! ”
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára
Solo
2020.06.02 13:13 at 13:13
Soros György egy sz@rházy bűnöző