Connect with us

Gyorshír

Nagy Feró szabad és élvezi…..

Megosztás

„Nagyon élvezem azt a fajta szabadságot, ami a zsűri munkájában kialakult. A munkamegosztásban mindenkinek megvan a maga szerepe” – mondta Nagy Feró, A Dal 2019 zsűritagja az MTI-nek. A dalválasztó show szombaton folytatódik a harmadik válogatóval.

Nagy Feró kiadta, "mi lényege": "...hogy merészeled egyáltalán a szádra venni, bukott TV celeb!?!?" - Hogy mi hozta ki a sodrából és ki a címzett? Kiderül....
Megosztás

„Nagyon élvezem azt a fajta szabadságot, ami a zsűri munkájában kialakult. A munkamegosztásban mindenkinek megvan a maga szerepe” – mondta Nagy Feró, A Dal 2019 zsűritagja az MTI-nek. A dalválasztó show szombaton folytatódik a harmadik válogatóval.

„A közönség véleményét tiszteletben kell tartani”.

„Az első két válogatóban látott produkciók közül kettőt-hármat szívesen elfogadnék végső győztesnek. Természetesen nagyon közel áll hozzám a kemény rockzene, de nagyon tetszenek azok a dalok is, amelyekben vannak világzenei hatások”

– hangsúlyozta az énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere, A Dal 2019 egyik új zsűritagja.

Nagy Feró-kedvelők! – Szerintetek?

Nagy Feró ízlése nem mindig egyezik a közönségével,

de a második válogatón már azt tapasztalta, a nézők ugyanazoknak adták a magas pontszámokat, akiknek a zsűritagok.

„A közönség véleményét tiszteletben kell tartani”.

Sajnos előfordul, hogy angol nyelvű szöveggel próbálják elfedni a mondanivaló silányságát.

„A magyarul megszólaló dalok között megesik, hogy vannak jó gondolatok, de a szövegbe átültetés nem sikerül. Olykor azt érzem, amit hallok, az a magyar nyelv, vers, etika, líra totális kudarca. Annak idején mi még megpróbáltunk valami irodalmi fogódzót keresni az alkotás során, most ez nincs, a végeredmény ezért szegényes is tud lenni”

Több mint négy évtizede létező Beatrice március 1-jén a fővárosi Barba Negrában ad nagykoncertet.

„Szeretném, ha olyan dalokat is eljátszanánk, amelyeket szinte soha nem szoktunk, mert az emberek talán már nem is értenék őket, számomra azonban nagyon fontosak. Ilyenek például az ős-Bikini számai. Amúgy idén nekiülünk egy új Beatrice-stúdiólemeznek”.

Nagy Feró: Azt a pénzt, amit elköltenénk a migránsokra, azt költsük el magunkra….

A Dal 2019 harmadik válogatója szombaton 19 óra 30 perctől lesz látható a Duna Televízióban és a Duna World képernyőjén. Színpadra lép Kyra (dalának címe: Maradj Még), a Leander Kills (Hazavágyom), a Mocsok 1 Kölykök (Egyszer), a Monyo Project (Run Baby Run), Nagy Bogi (Holnap), Pápai Joci (Az én apám), Petruska (Help Me Out of Here), a Ruby Harlem (Forró), a Salvus (Barát) és a USNK (Posztolj).

A dalválasztó show zsűrijében Nagy Feró mellett Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő és Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa szerepel. A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük