Kerítésen innen
Nagy Márton körmönfontan ugyan, de bejelentette, hogy újabb kínai hitelek nyomják majd gyerekeink vállát
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos pekingi látogatása során találkozott a Bank of China (BoC) és a China Construction Bank (CCB) vezetőivel. A tárgyalások célja a magyarországi energetikai és infrastrukturális fejlesztések finanszírozása érdekében folytatott párbeszéd további folytatása volt – jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Magyarra fordítva: újabb hitelt vesznek fel a kontónkra
„A Bank of China a legrégebben működő kínai bank Magyarországon, melynek budapesti képviseleti irodája 1997-ben nyílt meg, míg a világ második legnagyobb hitelintézeteként működő China Construction Bank 2022 óta működtet képviseleti irodát hazánkban. A tárgyalások során a felek áttekintették a magyar-kínai gazdasági együttműködést, amelynek során a tárcavezető hangsúlyozta, hogy
a kapcsolatokat, különös tekintettel a pénzügyek területére tovább szükséges mélyíteni.
Kína globális pénzügyi szerepe folyamatosan erősödik, és a jüan, valamint a kínai befektetések egyre fontosabbá válnak a világgazdaságban. Magyarország mára a kínai befektetők első számú célpontjává vált Közép-Kelet Európában, mely hozzájárul ahhoz, hogy hazánk regionális pénzügyi központtá váljon, tovább erősítve ezáltal a gazdasági híd szerepét.
Ebben jelent partnerséget a Bank of China és a China Construction Bank együttműködése, amely elősegítheti, hogy további magyar cégek lépjenek be a kínai piacra, és új kínai beruházások valósuljanak meg Magyarországon.
Szegény srácaink….
A kínai partnerbankok figyelmének központjában a magyar kormány által jóváhagyott, szélesebb körben értelmezett, energetikát, digitalizációt és e-mobilitást is magába foglaló infrastrukturális projektek álltak, amelyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium ez év elején prezentált Pekingben. A várhatóan jövő nyárra elkészülő Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének várható befejezése után a V0 vasúti körgyűrű, a budapesti repülőtérre vezető vasútvonal, valamint a magyar-szerb határátkelő infrastruktúrájának fejlesztése lehet a következő olyan stratégiai beruházás, amely kínai társfinanszírozással valósulhat meg Magyarországon. A kínai bankok jelentősége abban is megmutatkozik, hogy széleskörű hazai kapcsolataik révén képesek hatékony segítséget nyújtani az Európában korlátozottan jelen lévő technológiák és beszállítók beruházói döntéseinek előmozdításában.
Emellett aktívan hozzájárulnak a két ország közötti akadálytalan kereskedelemhez, pénzügyi integrációhoz és az emberek közötti kapcsolatok fejlesztéséhez
-olvasható a közleményben.
18 megállapodás már tuti
Májusban Magyarországon járt Hszi Csin-ping kínai elnök. Akkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a két ország között született megállapodások részleteit.
A kínai Övezet és Út stratégia keretében a magyar és a kínai kormány létrehozott egy olyan közös projektlistát, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek. Szijjártó Péter több bejelentést is tett:
- Nagy kínai gyárak épülnek alapvetően az ország keleti felén, de az előállított termékek döntő többségét Európa nyugati felében bocsátják piacra. Annak érdekében, hogy a szállítás minél környezetkímélőbb és gyorsabb módon történjen, újabb vasúti beruházásra van szükség, egy olyan vasútvonalra, amely alapvetően a teherszállítást szolgálja, és elkerüli Budapestet. Ez a V0-vonal. Szijjártó Péter bejelentette: megindul a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése közös kínai–magyar fejlesztés keretében.
- Megkezdik az előkészítését egy olyan gyorsvasúti összeköttetésnek is, amely azt célozza, hogy a repülőtérről gyorsan, kulturáltan lehessen eljutni Budapest belvárosába. A Kína és Magyarország közötti légi összeköttetések száma rendkívüli mértékben megemelkedett, már hét nagy kínai várost lehet elérni Budapestről.
- Megállapodtak arról is, hogy fejlesztik az elektromos autók töltőhálózatát Magyarországon, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni ezeket a járműveket.
- Szerbiával és kínai partnerekkel megkezdik Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb forgalmi irányítást, átengedést biztosító nagy határátkelőhely építését Magyarország és Szerbia között.
- Közösen készítenek elő egy energia-infrastruktúrát fejlesztő beruházást is. Magyarország, Szerbia és kínai partnerek annak a lehetőségét vizsgálják, hogy milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között.
- Bővül a mezőgazdasági export, lehetővé vált a cseresznye és a szarvasmarha szaporítóanyagának exportja Magyarországról Kínába.
Szijjártó Péter az utolsó bejelentést úgy jellemezte, hogy az minőségileg új dimenzió a kétoldalú kapcsolatokban. Abban állapodtak meg Kínával, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítenek együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelően tudja alkalmazni.
Authors
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán