Ez a nap
Naivitás volt hinni, hogy a jogállam maradékai még működnek
A Demokratikus Koalíció (DK) azzal vádolja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH), hogy a pártra frissen kiszabott pénzbüntetéssel beavatkozik az európai parlamenti választási kampányba, és megpróbálja ellehetetleníteni a DK választási esélyeit.
11 milliós büntetés a hackerek miatt
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a napokban a hatóság 11 millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta a DK-t azért, mert hackerek korábban feltörték a párt internetes oldalát. A politikus szerint nem véletlen, hogy a hatóságnak két hónappal az európai parlamenti választás előtt jutott eszébe a büntetés kiszabása. Arra is gondosan ügyeltek, hogy a pénzt a kampány után ne lehessen befizetni, mivel 30 napos fizetési határidőt adtak a DK-nak – ismertette.
Kijelentette: felháborítónak tartják, hogy az adatvédelmi hatóság ily módon avatkozik bele a kampányba, és így próbálja ellehetetleníteni DK választási esélyeit. A DK bíróságon támadja meg a határozatot.
Nyáron törték fel a DK régi, már nem használt oldalát
Molnár Csaba úgy véli: Polt Péter legfőbb ügyész és Domokos László számvevőszéki elnök után most egy újabb állami intézmény vezetője, Péterfalvi Attila mutatta meg, hogy nem a magyar embereket, hanem Orbán Viktort és illiberális rendszerét szolgálja.
Kérdésre válaszolva Molnár Csaba elmondta: tavaly nyáron törték fel a DK régi, már nem használt oldalát, így az azon lévő információk sem voltak relevánsak, ezért is érthetetlen a súlyos pénzbüntetés. Mint mondta, az adatvédelmi hatóság azzal érvel, hogy a DK-nak jobban kellett volna vigyáznia az adatokra.
Arra a kérdésre, hogy a DK tett-e feljelentést az esetet követően, Molnár Csaba azt mondta: a DK-nak nem dolga elvégezni az adatvédelmi hatóság feladatát, de ha még egyszer ilyen történne, akkor nem várnának a NAIH-ra. Abban bíztunk, hogy a jogállam maradékai még működnek; naiv bizakodás volt – fogalmazott.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája