Banánköztársaság
Napi abszurd 2020 Magyarországán: menjek kivizsgálásra, vagy ne tetézzem a bajom?
Kiben nem vetődött fel a dilemma: itt fáj, ott szúr, vagy csak aktuális lenne az éves rendes…., de merjek-e kockáztatni? A kormányszócső nyakra-főre hangoztatja, hogy „kézben tart”, meg időpontra menjek orvoshoz, abból baj nem lehet, hiszen akkor egyedül én leszek ott, de a beidegződés és a tapasztalat óvatosságra int. Az alábbi „élménybeszámolóból” kiderül, nem alaptalan a kétség….
Ma reggeli abszurd
Hosszas vajúdás után, múlt héten arra jutottam, nem merem tovább húzni, muszáj kivizsgáltatnom magam. A jelenlegi járványhelyzetben ugyan nem szívesen, de végül felhívtam a szakrendelő egyik ambulanciáját, ahol készséggel adtak időpontot ma reggel 9 órára. Tíz perccel előbb értem oda, ahol a bejárat előtt terepruhás-fegyveres katona fogadott, igen szúrós tekintettel.
Mivel nem köszönt, kipróbáltam, tud-e beszélni, és láss csodát, igen, visszaköszönt!
De továbbra sem volt világos számomra, vajon miért állhat ott? Amint ezen éppen túltettem magam és beléptem, szinte beleütköztem a következő fess honvédbe, és bár az sem köszönt, de meg sem gátolta, hogy belépjek a rendelőintézetbe. Kicsit távolabb, fehér köpenyes hölgy állt, kezében egy érintésmentes hőmérővel, aminek megörültem, remélve, tőle megkérdezhetem vajon hol van az osztály, ahová menni szeretnék. Nagyvonalúan intett a háta mögé a sarokba, ahol kb.
ahhoz hasonló jelenet játszódott éppen, mint amikor a hetvenes évek elején meghozták a banánt a sarki közértbe.
Két ablak előtt állt a hosszú sor, becslésem szerint legalább ötven ember,
akik egymás nyakában, sarkában, egymást taposva igyekeztek tartani a pozíciójukat. Talán mondanom sem kell, nemhogy 1,5, de 0,5 méterre sem egymástól, többségük kissé szabados, „alibi-maszkkal”, amelyet tokán, félfülön, orr alá lecsúsztatva viseltek.
Kicsit közelebb merészkedtem, és megkérdeztem az utolsótól, ugye ők nem időpontra jöttek?
Dehogynem, hangzott azonnal több irányból is a válasz, és kezdték sorolni melyikük mikorra, és hány perce van már késésben.
Én nem vagyok különösebben gyáva, de ott komoly módon gondolkodóba estem.
Ha már eddig megúsztam, és nem kaptam el a vírust, ha a közvetlen környezetem, családom, de még a munkahelyem is tekintettel van arra, hogy nem vagyok sajnos már egy csitri, és a lehetőség szerint vigyáznak rám, akkor nem sétálok önként az oroszlánbarlangba!
Sarkonfurdultam tehát, és úgy ítéltem meg, hogy a jelenlegi bajom a kisebbik rossz, nem tetézzük!
- Amit viszont nem értek, az az, hogy minek adnak időpontot, ha eszük ágában sincs betartani/betartatni?
- Miért nem mondjuk 10 perces időeltérésekkel adják ki az időpontokat, és a kapuban, a hőmérőzős hölgy mellett lenne valaki, aki nyomon tudná követni, melyik osztályra és mikorra szól az időpont, és csak az mehetne be, akinek van, és akkor, amikorra szól?
A két katona, – akikről jelenleg nem lehet tudni, miért vannak a kapuban – pedig felügyelhetné a rendet, hogy ne hőzöngjön senki, illetve ne mehessen be egy ráérő sem, a szokott módon elüldögélni a rendelő köülönböző orvosaira várva.
Persze tudom a választ, azért, mert ennek így lenne értelme.
Levehetné az orvosok és a szakdolgozók válláról a felesleges terhet, az elkerülhetetlenül orvoshoz igyekvők pedig biztonságosabban tudnák megvizsgáltatni magukat.”
Szerző
