Koronavírus
Napi koronavírus-infó Dél-Koreából – 2020.02.17.
Az elmúlt pár napban úgy tűnt, hogy Hubei tartományban, Kínában, alább hagy a járvány, napról napra kevesebb friss megbetegedésről számolt be a kínai kormány. Aztán pár napja, állítólag megváltoztatták a számítás módját, és hirtelen közel háromszor annyi beteg lett, mint addig.
Erre nyilván azért volt szükség, mert a halottak száma egyre csak nőtt,
és így előbb vagy utóbb valakinek csak eszébe jutott volna, hogy a halálozási arány talán mégsem két százalék. Szóval betegek lettek rendelve a halottakhoz, hogy ne kelljen a WHO-nak elrendelnie az egész világra kiterjedő utazási, és áruforgalmi korlátozást, ami nem érdeke sem SI Dzsin Pingnek, sem a Kínában baráti látogatást tett WHO elnöknek, akit egyébként emiatt a saját kollégái próbálnak, egyelőre sikertelenül, megpuccsolni. A modifikált számadatokat rövid három nap alatt beérte a valóság, úgy tűnik, a halottak számát nehezebb eltitkolni, ezért ahhoz igazítják a betegekét, aminek következtében most
úgy néz ki, hogy az eddig lecsengő félben lévő járvány csak vett egy nagy levegőt, hogy nagyobbat üssön, mint eddig bármikor.
Jó, hát Kína nagy ország, nyilván a felső újgazdag réteg kivételével nem élnek jól, az egészségügyi ellátás is olyan, amilyen, de!
Mi történik Japánban?
A cruise – ról úgy mentik ki az országok az állampolgáraikat, mint Uhánból tették, olyan katasztrófa sújtotta terület az. Túl ezen, tegnap előtt, Japán belterületén előkerült az első beteg, illetve halott, egy nyolcvan év feletti néni, akiről akkor derült ki, hogy fertőzött volt, miután már meghalt. Ez azért nagy baj, mert ő nem járt külföldön, nem érintkezett egyetlen beteggel sem, vidéki néni volt. Ami a járványügyi szakemberek szempontjából azért nagyon nagy baj, mert az első ilyen betegtől fogva teljesen mindegy, hogy ki, hová utazik, vagy nem utazik, az adott ország fertőzött, úgy en bloc.
Rossz nyelvek azt beszélik,
hogy Japán annyira szeretné megrendezni az olimpiát, bizonyítandó, hogy ők olyan szuperek, hogy náluk nyolc év alatt elbomlott minden radioaktív anyag ami kiszivárgott Fukushimából, aminek egy részét egyébként még szét is hordta a tavaly őszi nagy tájfun, hogy nem hozzák le a hajóról az embereket, mert akkor az ő statisztikájukat rombolná, ami az előbb leírtak fényében így sem túl fényes.
Tegnap aztán itt is meglett az első 82 éves vidéki bácsi, beteg, aki köhögött,
elment a helyi orvoshoz, sosem járt külföldön, és nem találkozott a faluban, csak az ottaniakkal. Az orvos megállapította, hogy tüdőgyulladása van, beutalta egy közeli kis kórházba. Ott kezelésbe is vették a tudőgyulladását, de nem javult, romlott. Rutin szerűen elvégezték nála a vírus tesztet, puff, pozitív lett. Mentő, Szöul, egyetemi kórház, karantén azonnal, de mára a felesége is pozitív lett a teszten, azaz hiába volt minden egyes beteg mozgásának lenyomozása, a vírus Koreában is elszabadult.
Erre fel, a koreai kormány azonnal elrendelte,
hogy minden bokorba telepít teszt állomást, és bárki, akinek influenza szerű tünetei vannak, azonnal tesztelve lesz a virusra. Közben megjelent a betegség Egyiptomban, Afrikában először. Ettől persze minden szakember előre rettegett, mert az Afrika jelentős részén található orvosi ellátás színvonalához képest Kína maga a mennyország. Közben itt is, ott is felüti a fejét a vírus, mi, civilek még ebből persze nem érzünk semmit, a maszkot is hol felvesszük, hol nem, de a folyton folyvást nyilatkozó szakemberek arca az utóbbi időben sok minden, csak nem bizakodó.
2020 02 18 00:02 Dél-Korea
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat