Orbán nem lesz boldog! Aktuális szádzsuja többet árul el róla, mint azt szeretné!

Először is tisztázzuk, mi a szösz a szádzsu? Nagy múltú, a Jin-jáng elv és az 5 elem alapján kidolgozott energetikai térkép felállítása és az abból való olvasás tudományát nevezik szádzsunak. Koreai „dolog”, tanult emberek készítik, a koreaiak pedig igen gyakran veszik igénybe. Nem jóslat, nem horoszkóp, sokkal inkább elárulja, hogy teheti jobbá az ember az egészségét, a másokkal való kapcsolatát, az életét.

Koronavírus-infó Dél-Koreából: a szépreményű „with corona” – nak vége, ismét távolságtartás, négyes fokozat….

Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számolt be tavasz óta közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről, amit az engedélyével közöltünk. A szép reményű „with corona” – nak vége, ismét távolságtartás, négyes fokozat van, az a legmagasabb, este kilencig tarthat nyitva étterem, kávézó stb. és este tízig, a tanuláshoz való helyek – kezdte beszámolóját a pillanatnyi helyzetről.

Ez nem a véleményem, nem vagyok szakember, a vírussal sem bratyizom, mint OV, csak szoktam híreket hallgatni….

Valamit nem értek írja dél- koreai munkatársunk. Jó, több mindent nem értek, de ez most a vírussal, a járvánnyal kapcsolatos. A barátnőm mesélte, hogy az ő kislánya oltott, ezért amikor az osztályban karantén van, a gyerek megy iskolába. Orbán is valami olyat mondott, hogy mindenkinek be kell oltani magát, mert úgy néz ki, hogy azt „nem lehet megúszni”. Németországban, nem engedik be a nem oltottakat ide, oda meg amoda. Csakhogy, számadatokkal bizonyított tény, hogy az oltás NEM véd meg a fertőzéstől, a vírus továbbadásától sem.

Mun elnök európai körútja Dél-Koreában is hír volt, durván negyven másodpercben – Nem említettek semmilyen egyetemet…

A kormánypárti sajtó hatalmas feneket kerített Mun Dzse In Dél-Koreai elnök minapi magyarországi látogatásának. Úgy tálalták, mint az év egyik, mindkét fél számára legfontosabb találkozóját. Megkértük dél-koreai tudósítónkat, számoljon be a látogatás ottani visszhangjáról. Cikke sokkal érdekesebbre sikerült, mint egy egyszerű beszámoló.

Németh Szilárd, a „műfordító” munka közben, de ettől még a paradicsomszószos tészta sajttal nem lett lecsó!

Lényegtelen, hogy épp melyik alfőnök posztol hasonlókat, az üzenet nagyon egyszerű, nagyon népszerű és igen csak nacionalista. Ezzel akarnak választást nyerni, ez teljesen egyértelmű. A paradicsom szószos tészta sajttal nem lecsó, de ő annak mondja, mert az átlag magyar sem fogja penne ala akárminek hívni, nekem sem könnyű megjegyezni, leírni.

Meddig marad még hatalmon Orbán? Megvan a dátum! -A vezér szadzsuja

Mindenkit érdekelhet, kit azért mert kedveli, kit azért mert gyűlöli, hogy meddig tart még Orbán Viktor hatalma, alább a válasz De mindenek előtt  tisztázzuk, mi a szösz a szádzsu?  Jin-jáng elv és az 5 elem alapján kidolgozott energetikai térkép felállítása és az abból való olvasás tudományát nevezik szádzsunak. Koreából ered, tanult emberek készítik, éppen ezért a koreaiak igen gyakran veszik igénybe. Nem jóslat, nem horoszkóp, sokkal inkább elárulja, hogy teheti jobbá az ember az egészségét, a másokkal való kapcsolatát.