Connect with us

Kerítésen innen

Ma sem dolgoztak semmit a fizetésükért a képviselő urak és hölgyek

Megosztás

Már a napirendről is vita alakult ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke nem értett egyet a Molnár Zsolt MSZP-s bizottsági elnök által kezdeményezett napirenddel.

A fideszes többség Németh Szilárd napirendjét fogadta el

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke által kezdeményezett napirend szerint a menekültek magyarországi „titkos” befogadásáról, valamint az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos és más aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről tájékozódtak volna. Mások mellett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára; Papp Károly országos rendőrfőkapitány, Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója; Pásztor István, az Információs Hivatal; és Kovács József, a Katonai Nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatója meg is jelent az ülésen, hogy tájékoztatást adjon a testületnek.

Molnár Zsolt elmondta: az aktuális témák között az Elios-ügyben is vannak kérdései, s kezdeményezte, hogy a bizottság kérje be az erről szóló OLAF-jelentést. Ezt a kormánypárti képviselők nem szavazták meg.

A testület végül – kormánypárti többséggel – a Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke által javasolt napirendet szavazta meg, amelyen csak közbeszerzési mentesítések, panaszügy, továbbá Tóth Eszter Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettes jelöltjének meghallgatása szerepelt.

Molnár Zsolt rövid időre az ülés vezetését átadta Németh Szilárdnak, mivel – mint mondta – nem hajlandó részt venni a közbeszerzési mentesítés tárgyalásán. Ekkor a sajtónak úgy értékelt: a kormánypárti politikusok a választókat is „megalázzák”, azzal, hogy gátolják a testület munkáját.

A kormánypártiak Szél Bernadett jelenlétét kifogásolták

Ugyanakkor elmondta: számított rá, hogy a testület nem fog tudni érdemben tájékozódni, ezért Orbán Viktor miniszterelnöknek és Pintér Sándor belügyminiszternek írásban is feltette kérdéseit.

A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai most is a bizottság LMP-s tagja, Szél Bernadett jelenlétét kifogásolták. Szél Bernadett felvetette: a testület tagjaként a nemzetbiztonsági bizottság irodájában teljes joggal hozzáfér titkos jelentésekhez, s azt mondta Németh Szilárdnak, ha ezt aggályosnak tartja, akkor tegyen lépéseket ellene.

Németh Szilárd erre úgy válaszolt: aggályosnak tartja, hogy Szél Bernadett bármilyen anyaghoz hozzáfér, de mivel országgyűlési képviselő vannak jogai. A nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként viszont továbbra sem járul hozzá, hogy Szél Bernadett jelenlétében tájékozódjanak a migrációval, Soros Györggyel kapcsolatos ügyekben, titkos, bizalmas, illetve minősített információkról.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja képviselőtől, frakciótól függetlenül méltatlannak nevezte, hogy a hatóságok, a szolgálatok – köztük az AH – jelenlétében megkérdőjelezzék egy képviselő jogosultságát, aki átment a nemzetbiztonsági átvilágításon, s akivel kapcsolatban semmilyen kockázati tényező nem merült fel. A jobbikos politikus megkérte az AH főigazgatóját: válaszoljon, jelent-e kockázatot Szél Bernadett.

Erre Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke leszögezte: Szél Bernadett nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

Németh Szilárd szerint Szél Bernadett az országot „bevándorlóországgá” tenné

Németh Szilárd viszont azt mondta: mindenki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, aki az országot „bevándorlóországgá” tenné. A kormánypárti politikus szerint Szél Bernadett elmúlt időszakban tett cselekedetei ezt igazolják, s most úgy tűnik a Jobbik és az MSZP is „felzárkózott”.

Az eredeti napirend szerint a testületnek szavaznia kellett volna egy többek között a nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrzését érintő, s már egyszer leszavazott javaslat tárgysorozatba vételéről is. Ennek napirendre kerülését is leszavazta a kormánytöbbség, s Németh Szilárd azt javasolta: várjanak április 8-ig, s az új nemzetbiztonsági bizottság felállásáig.

Szél Bernadett felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a kormánypárti politikusok fontos nemzetbiztonsági kérdésekben ellehetetlenítik a bizottság működését.

Az LMP-s politikus a teremben, majd az ülés után nyilatkozva is „közveszélyes munkakerülésnek” nevezte Németh Szilárd viselkedését. Szél Bernadett szerint az, hogy Németh Szilárd három mondaton belül hatszor „sorosozott”, nem az a színvonal, amit a nemzetbiztonsági bizottság megengedhet magának.

A jobbikos Mirkóczki Ádám az ülésen történteket röviden úgy értékelte: sajnálja, de nem lepődött meg, s megjegyezte: ennél még az is jobb lett volna, ha – mint legutóbb – nem jönnek el.

A fideszes alelnök eredményesnek nevezte az ülést

Németh Szilárd az ülés után azt mondta: a tavaszi ülésszak utolsó nemzetbiztonsági bizottsági ülésén vettek részt, s az általa javasolt napirend nyomán el tudták végezni azt a munkát, amelyet a jogszabályok, az Országgyűlés házszabálya a testület hatáskörébe utal. Az alelnök eredményesnek nevezte az ülést, mivel mind a hét benyújtott közbeszerzési mentesítési kérelmet megadták, s levéltár főigazgató-helyettesének kinevezését is támogatták.

A nemzetbiztonsági bizottság ülésének kezdetén a napirend körüli vitában, majd az ülés után a sajtónak nyilatkozva kormánypárti és ellenzéki képviselők is szóba hozták az április országgyűlési választást. A szocialista Molnár Zsolt többször hangoztatta a múlt vasárnapi hódmezővásárhelyi választás üzenetét. A jobbikos Mirkóczki Ádám kérdésre válaszolva azt mondta: pártja továbbra is 106 jelölttel készül, de ha a „választási matematika azt diktálja” képesek tárgyalni. Szél Bernadett azt mondta: mostanáig az Új Kezdettel kötöttek választási megállapodást. A fideszes Németh Szilárd azt emelte ki: április 8-án arról szavaznak az emberek, hogy Magyarország megmarad-e magyarnak, vagy „bevándorlóország” lesz-e.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük