Bulvár
NAV rajtaütés egy giga számlagyáron- Nem semmi!
Országszerte 42 helyszínen tartott házkutatást egyszerre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az akcióban egy számlagyárat számoltak fel, amely a gyanú szerint kétmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek- közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Építő vállalkozásokat cégeket „segítettek ki”, nem ingyen
Tájékoztatásuk szerint a dunántúli bűnszervezet többszintű, valótlan tartalmú számlákat kiállító céghálót hozott létre. Jutalék fejében építőipari vállalkozásoknak gyártottak valótlan bizonylatokat, amelyekkel megbízóik csökkentették áfájukat.
Több milliárdos lefogalalás a számlagyárnál
A NAV nyomozói országszerte 42 helyszínen kutattak, több mint négymilliárd forint értékben foglaltak le ingatlanokat, bankszámlákat, hajókat, ékszereket, órákat és nagy értékű kerékpárokat. Az akcióban 19 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hetet őrizetbe vettek, majd a Tatabányai Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.
Friss!
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!Megosztás Eltűnt két 10 éves kisfiú Nagykőrösön: Balogh Dávid és Varga Ramíz, legutóbb január 8-án hagyták el a befogadó otthont, azóta oda nem tértek vissza, tartózkodási helyük pedig ismeretlen. A hatóságok jelenleg is nagy erőkkel keresik őket. A rendőrség arra kér mindenkit, aki bármilyen információval rendelkezik a hollétükről, azonnal értesítse őket. Segítsen aki tud! A… További információ: S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Spanyolországban fogták el a paloznaki gyilkos segítőjétMegosztás A spanyol hatóságok elfogták a paloznaki gyilkos társát, az 55 éves román férfi külföldön bujkált – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a Geronában november 18-án elfogott férfi kiadatásáról a későbbiekben döntenek a hatóságok. A horror éjszakája A rendőrségi közlemény felidézte, hogy a Balatonfüredhez közeli Paloznakon 1991. augusztus… További információ: Spanyolországban fogták el a paloznaki gyilkos segítőjét
- Lebukott a hárommilliárdos számlagyárMegosztás Csaknem hárommilliárd forintnyi adót csalt el egy számlagyár öt embert vettek őrizetbe és huszonegy embert hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel. Giga akció A közlemény szerint egy nagyszabású akcióban egyszerre 39 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói, a MERKUR kommandósainak és a bevetési… További információ: Lebukott a hárommilliárdos számlagyár
- Csak a szikár tények: gyilkosság áldozata lett a bulinegyedben eltűnt amerikai nőMegosztás A Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként körözött egy 31 éves amerikai nőt, aki turistaként érkezett Magyarországra, és egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el 2024. november 5-én. A bulinegyed mélyén A körözési eljárást folytató VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nő eltűnésével kapcsolatban több gyanús körülményre is felfigyeltek, ami alapján azt sem zárták ki, hogy az amerikai lány bűncselekmény… További információ: Csak a szikár tények: gyilkosság áldozata lett a bulinegyedben eltűnt amerikai nő
- Vége a menekülésnek, hazahozták a magyar drogbárótMegosztás Hazahozták Teneriféről a balkáni drogkartell magyar vezetőjét, a hatóságok elől több mint három évig bujkáló férfit a reptérről egyből a börtönbe vitték – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a rendőrség honlapján. Tenerifén kapták el! A 32 éves V. Tamást még augusztus közepén fogták el a spanyol rendőrök Tenerifén, miután… További információ: Vége a menekülésnek, hazahozták a magyar drogbárót
Szerző
Friss
- Nálunk már készen vár a jövő heti horoszkóp
- Emberi történetek a Los Angeles-i tűzvészből, Jennifer Garnertől
- Bruck András: az igazság visszavétele – Egy szakadéknak van legmélyebb pontja, a nemzeti bajok súlyosbodásának nincs
- Az sokakat megmozgat, hogy hány lábujja van Orbánnak, közben simán átlépünk egy életéért küzdőn
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….