Connect with us

Kerítésen túl

Navracsics EU-biztos is egyetért az Európai Bizottság Orbán-kampányra adott válaszával

Megosztás

Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió – közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője.

navracsics-tibor
Megosztás

Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió – közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője.

Andreeva a bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján kijelentette, az Európai Bizottság viszont azt gondolja, hogy az emberek

„tényeket érdemelnek, nem fikciót”.

A magyar kormányzati kampány elferdíti az igazságot,

és egy „titkos terv” sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése. Az igazság azonban az, hogy nem létezik ilyen összeesküvés. A bizottság ezért szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, és pontról pontra tisztázni, mi a tény, és mi a fikció – közölte a szóvivő.

Az Európai Bizottság honlapjára már fel is került egy négyoldalas összefoglaló, amelyben tételesen cáfolják a magyar kormány kampányának állításait – magyarul. Ebben azt írják: a magyar kormány állításai rossz esetben tényszerűen helytelenek, és a legjobb esetben is erősen megtévesztők. Soros Györgyhöz pedig az egésznek semmi köze.

A lehető „legkevésbé költséges” módon

akarják eljuttatni a magyarokhoz a tájékoztatót, vagyis a közösségi médiában fogják terjeszteni, elkészítették a honlapra a magyar fordítást, és a bizottság budapesti képviselete is terjeszteni fogja a benne foglaltakat. Kérdés persze, hogy ez mennyire lesz hatásos, amikor a másik oldalon óriásplakátok és televíziós hirdetések állnak. Mina Andreeva mindenesetre egy másik kérdésre azt válaszolta, hogy már a tavalyi hasonló tájékoztatásuk is sikeres volt, hiszen „Brüsszelt nem sikerült megállítani” – utalt a kormány korábbi jelszavára.

A sajtótájékoztatón az egyik újságíró azt is felvetette, nem lenne-e az a legjobb megoldás, ha Navracsics Tibor magyar EU-biztos állna ki a magyar emberek elé és magyarázná el Brüsszel álláspontját. A szóvivő erre azt felelte, hogy

a bizottságban mindenről konszenzus alapján döntenek, így a mostani tájékoztató kampány az összes biztos, köztük a magyar egyetértésével készült.

(forrás: hvg.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük