Connect with us

Banánköztársaság

Néhányan kimásztukban Handó Tünde asszony hátsójából, még könnyes levélben búcsúznak is az „aranykortól”

hando
Megosztás

Ami szép, az szép és nem igényel különös kommentárt. Az alábbi levélkéhez is legyen elég ennyi: neba…!!!!

A zokogó bírák levele

Handó Tündét a napokban emelte fel a kormánytöbbség az egykor tiszteletreméltó alkotmány bíróság tagjai közé. Néhány volt kollégája nem tud leállni a nyalással, viszi őket a lefékezett vagon-elv:

„Kedves Elnök Asszony!

A hivatalba lépésed óta eltelt nyolc esztendő eredményei által hazánk bíróságainak történelemkönyve aranykort hirdető újabb fejezettel folytatódott, amelynek írásában jelentős szerepel vetted ki a részed. 2012 óta a bírósági szervezet mérföldes léptekkel haladt előre, melyek nyomán a siker, az eredményesség és a fejlődés hangjait visszhangozták a magyar igazságszolgáltatás “templomai”.

Köszönjük, hogy támogatásoddal az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárás jogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, hogy iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai, és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk. Nem lehetünk elég hálásak azért, ahogy a bírósági szervezetet a hagyományaiban rejlő értékek megőrzésével és ápolásával átvezetted a 21. századba.

Irányításod mellett a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket,

a jogszerűség, időszerűség, megalapozottság kihívásaira vitathatatlan eredményekkel válaszoltunk: a bíróságok ügyhátraléka és régi ügyeinek száma tovább csökkent, döntéseink elfogadottsága újfent javult.
Az innováció iránti elhivatottságodnak köszönhetően a bírósághoz fordulók a legmodernebb körülmények között, korszerű ügyfélközpontokban, egyszerűbben, gyorsabban intézhetik ügyeiket. A szervezet iránti közbizalom erősödött, az ügyfelek elégedettsége nőtt.

Magasabb szintre léptünk a bírói önigazgatás gyakorlásában és annak tökéletesítésében is.

Soha annyi lehetőség nem kínálkozott a bíróságok dolgozóinak arra, hogy részt vállaljanak a szervezet működésében, és személyes közreműködésükkel, szerepvállalásukkal alakítsák annak sorsát, mint ma.

A bírói hivatás jelentőségét méltó módon elismerő illetmény iránti elszánt kitartásod célba ért,

melynek eredményeként a bíró illetmény immár versenyképes jövedelmet, kiszámítható életpályát biztosít a hazánk bírói kara számára. Áldozatos és mindannyiunk iránt érzett felelősséggel végzett munkának hála a bírák és az igazságügyi alkalmazottak megbecsültsége megérdemelt helyre került. Köszönet és elismerés érte.

Soha el nem múló tudást, érzést kaptunk Tőled

bírói hivatásról, bírói függetlenségről pártatlanságról, méltányosságról, elfogulatlanságról, igazságosságról, melyet ezúton is hálásan köszönünk.”

A Vass Albert-féle felütéssel most ne is foglalkozzunk,

gyönyörködjünk magában a szövegben és az azt jegyzők névsorában. Szívünk összes melegével csak gratulálni tudunk az ilyen világszínvonalú szervilitáshoz, hogy finoman fejezzük ki magunkat.

A levél eredetije itt olvasható.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Közpénzek és közerkölcsök - a bizottsági, és a plenáris ülések kimenetele kiszámítható - Itt van-e a bojkott ideje?- Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük