Nem bízták a népre, felfüggesztették a börtönkártérítések kifizetését

Nem bízik eléggé a kormány a népben, annak ellenére, hogy a konzultációs kérdések között szerepel a börtönkártérítés ügye, már most döntést hoztak róla.

Kormány KO a jogállamiságnak

Az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére felfüggesztette a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.

Varga Judit igazságügyi miniszter javaslatát:

  • 139 igen szavazattal,
  • 2 nemmel és
  • 4 tartózkodás mellett
    fogadták el.

Igennel szavaztak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenlévő képviselői, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők nemet nyomtak, az LMP parlamenti patkóban ülő képviselői tartózkodtak. Az MSZP és a DK politikusai nem szavaztak.

A Ház aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdődött, majd

kivételes eljárásban tárgyaltak

a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló törvénymódosításról.

A képviselők döntöttek

a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélésekkel szembeni javaslatáról. Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában elmondta,

a kabinet célja, hogy megállítsa az általuk csak „börtönbiznisznek” nevezett jelenséget, amely mára állításuk szerint többmilliárdos iparággá vált.

Varga Judit korábban úgy nyilatkozott, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi „igazságtalan” gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

A most elfogadott törvényjavaslat értelmében:

  • június 15-ig függesztenék fel a kifizetéseket olyan ügyekben, ahol a bíróság rossz börtönkörülmények miatt ítélt kártérítést elítélteknek,
  • miközben kötelezték a kormányt arra, hogy május 15-éig dolgozzon ki egy új szabályozást a nemzeti konzultáció eredménye alapján.

A törvény szövege kitér arra is, hogy szeptember 30-ig a kormánynak fel kell számolnia a zsúfoltságot a börtönökben.

“A jogfosztási törvény (köszönöm, Benkő Balázs) mai szavazásán kettő (2) képviselő szavazott nemmel (Szél Bernadett és Szabó Szabolcs). A jelenlevő LMP-sek (négyen) tartózkodtak (!), a Jobbik-osok, akik most állítólag az ellenzéki szövetséghez tartoznak, igennel (!) szavaztak. Több “ellenzéki” nem volt ott (vagy nem szavazott).”

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük