Connect with us

Banánköztársaság

Nem háború, hanem járvány van!

orban
Megosztás

Gondoltam, szólok, mert Orbán Viktor keverni látszik a dolgokat. És ami a legrémisztőbb: egészen elszabadult…

Ma reggel Orbán Viktor ismét boldogította egy „interjúval” az ő nemzetét

Lényegi üzenete a következő volt:

„És minden magyar embernek is köszönettel tartozom [azoknak is, akik nem híveid – ugye?], mert ha háború van, és ez egy háborús helyzet, nemcsak a frontvonal számít – persze az a legfontosabb -, hanem a hátország is.”

Restellem, de föl kell világosítanom Orbánt és híveit is: nem háború van, bazmeg, hanem járvány.

Katonákra szükség lehet, szükség van – de nem arra, hogy fegyveresen csavarogjanak közterületen! Mindenekelőtt segíteniük kell, főleg ott, ahol kevés az ember. Lehet éppen kórházakba is „parancsnokokat” küldeni, ha a Vezér kedvébe akar járni az ország, de sok értelme nincs. Meglehet, az orvosok jobban tudják, mi a teendőjük, mint egy-egy katonai parancsnok, még ha orvos is volna… Ha segíteni akarnak, az nem parancsnoklást jelent.

Elhangzott sok minden, köztük értelmes intézkedések bejelentése is

De a megszokott orbáni pofátlanság most sem hiányzott:

„Az EU-ra és a koronavírus-védekezésről szóló törvényjavaslatot ért uniós kritikákra kitérve Orbán Viktor úgy fogalmazott: „tőlem aztán vizsgálhatják (a javaslatot), sok sikert hozzá meg jó egészséget”. Vannak helyzetek, amikor nem lehet udvariaskodni, ezért világosan megmondta az EU-s „kekeckedőknek”, hogy ez most nem a jogi, elméleti kérdésekkel való „okoskodás” ideje, mert járvány van, életeket kell menteni – közölte.

Azt is mondta, hogy a jelenlegi járványhelyzetben különösképpen is megmutatkoznak az EU gyengeségei.

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország segítséget Kínától és a Türk Tanácstól kapott.

Feltette egyúttal a kérdést, hogy hol voltak az EU-nak a járványügyi hivatalban sok pénzért dolgozó emberei, és ők miket mondtak a koronavírusról január-februárban.”

A szentségit neki: Magyarország miniszterelnöke az, aki arcátlanul hazudozik és pimaszkodik..!

Befejezésül megerősítette:

Ahogyan az ország most működik, az egy katonai, harcászati akcióterv.

Hát nem az, legalábbis nem annak kellene lennie, hanem járványügyinek. Legalábbis Európában senki sem játssza azt a hadijátékot, háborúsdit, amelyben Orbán kedvét leli, amelyben annyira otthon van, amelyben eljátszhatja a nemzetmentő Generalissimus szerepét…

figyu

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Gerencsér Gábor

    2020.03.27 18:27 at 18:27

    Féreg viktorka, te UGATSZ mindig háborúról, az az érzésem, háborút akarsz te FÉREG.

  2. csillagösvényen

    2020.04.18 14:32 at 14:32

    Mindenekelőtt segíteniük kell, főleg ott, ahol kevés az ember. Lehet éppen kórházakba is „parancsnokokat” küldeni, ha a Vezér kedvébe akar járni az ország, de sok értelme nincs. Meglehet, az orvosok jobban tudják, mi a teendőjük, mint egy-egy katonai parancsnok, még ha orvos is volna… Ha segíteni akarnak, az nem parancsnoklást jelent.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük