Ez a nap
Nem szállnak le Czeglédy Csabáról
A mentelmi jog megszűnését követően lefolytatható a Czeglédy Csaba elleni eljárás – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Szegedi Ítélőtábla, amely jogerős döntésével elutasította azokat a védői indítványokat is, amelyekben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez.
A büntetőeljárás folytatódik
A Csongrád Megyei Főügyészség kedden közölte, az ügyészségi fellebbezésnek helyt adva, a táblabíróság a Czeglédy Csaba ellen indult eljárás lefolytatására utasította a Szegedi Törvényszéket.
A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.
Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A döntés ellen a főügyészség fellebbezést jelentette be.
Az ítélőtábla nem osztotta a törvényszék álláspontját,
mely szerint a bíróság előtti büntetőeljárás megszüntetését követően az érintett személlyel szemben a bíróság előtt nincs olyan ügy, amelynek a folytatása elrendelhető lenne, és így a bíróságnak nincs kötelezettsége az eljárás folytatásának elrendelésére.
A táblabíróság végzése szerint a Csongrád Megyei Főügyészség vádirata nem hiányos, az előírt törvényi elemeket tartalmazza, ezért elbírálásra alkalmas. A bíróság kötelessége a vád tárgyává tett valamennyi cselekményről érdemi döntést hozni, ha nincs eljárási akadálya a büntetőeljárás lefolytatásának. Ha az eljárási akadály megszűnése után az ügyészség indítványt tesz a büntetőeljárás lefolytatására, akkor a bíróságnak a vádról határoznia kell.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az eljárás lefolytatásához szükséges ügyészi indítvány megérkezett, ebben az ügyészség megjelölte, mely vádirat alapján kéri az eljárás lefolytatását. Ez az indítvány – mivel a speciális akadály megszűnt – lehetővé teszi a már benyújtott vád alapján az eljárás lefolytatását.
Már születtek ítéletek
A táblabíróság döntött két vádlott védőjének fellebbezéséről is, amelyben az ügy áthelyezését kérték a Szombathelyi Törvényszékhez. Az ítélőtábla osztotta a törvényszék álláspontját, mely szerint az ügyészség mérlegelési körébe tartozik, hogy a terhelt vagy a sértett lakcímének, illetve tényleges tartózkodási helyének figyelembevételével mely, egyébként hatáskörrel rendelkező bíróság előtt nyújtja be a vádat és kéri az eljárás lefolytatását. A vádlottak közül négyen is a Szegedi Törvényszék illetékességi területén laknak, így az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor megállapította, hogy illetékessége fennáll.
A Human Operator Zrt. ügyében készült vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A férfit két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.
A törvényszéken az ügy előkészítő ülése június 20-án kezdődött el.
A bíróság négy vádlottról hozott – hármuk esetében jogerős – ítéletet. A Humán Operátor Zrt. egy munkatársát bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság. A nőt a bíróság három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta, kimondva: nem bocsátható feltételes szabadságra. Három egykori iskolaszövetkezeti vezető esetében is ítélet született, őket másfél és három év közötti börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság, egyiküket kizárva a feltételes szabadság lehetőségéből.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hiszed, nem hiszed? Napi horoszkóp, 2024. október 25., kedd
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései
Kovács Béláné
2019.07.31 15:14 at 15:14
Nem szabad elfelejteni!