Connect with us

Kerítésen innen

Nem vicc: Orbán szerint, ha nem számítjuk bele, amit elbuktunk, akkor jól haladunk az uniós pénzlehívással

Nem vicc: Orbán szerint, ha nem számítjuk bele, amit elbuktunk, akkor jól haladunk az uniós pénzlehívással
Megosztás

Aki járt már úgy, hogy azt kellett megmagyaráznia, hogy a rossz, az miért jó, az tudja, hogy Orbán Balázs milyen helyzetben lehetett, amikor azt magyarázta, miért nem gond, ha elbukok a kormány miatt az ország népe 1 milliárd Eurót, ami fejenként többtízezer forintot jelent.

A frankó

A kohéziós alapok lehívási rangsorában nem állunk rossz helyen, a helyreállítási alapnál viszont utolsó előttiek vagyunk. Ráadásul Magyarország – a 27 tagállam közül egyedüliként – több mint 400 milliárd forintot már biztosan elveszített a rá jutó uniós forrásokból. Az is kétséges, hogy az idei költségvetés EU-s bevételei teljesülnek-e. Nem beszélünk ezúttal a bírságról, amit egyszer mindenképpen be kell fizetnünk a nagy közös kasszába és ami kemény kamattal növekszik naponta.

Orbán-olvasat kerítésen belüli használatra

Optimista hangvételű interjút adott a Portfoliónak Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. A december 31-én megjelent beszélgetésben a politikus a következőket mondta az EU-s pénzekről:

„Az európai uniós forrásoknál sem látok strukturális problémát. A jövő évi költségvetésben 3700 milliárd forintnyi forrás van betervezve, miközben a forráslehívások rangsorában most éppen a 7. helyen állunk a huszonhét tagállam közül. Vannak, akik azon dolgoznak, hogy elvegyék tőlünk ezeket a forrásokat, de ezeket a támadásokat eddig mindig el tudtuk hárítani, és ezután is el fogjuk tudni hárítani.”

Lakmusz-olvasat

A portál utánajárt Orbán Balázs állításainak és arra jutottak, hogy azok több okból is hiányos és félrevezető képet festenek arról, milyen hatékonysággal hívja le Magyarország az EU-s pénzeket.

  • Az úgynevezett kohéziós alapok lehívásában időarányosan valóban nem állunk rosszul, az uniós források másik nagy szeleténél, a helyreállítási alapnál viszont Magyarország az utolsó előtti a lehívási rangsorban.
  • Magyarország továbbá egymilliárd eurót már biztosan elveszített a neki járó uniós forrásokból. Ha a kormány nem teljesíti a kifizetési feltételeket, a következő években újabb eurómilliárdok veszhetnek el.
  • Az Orbán Balázs által említett, 2025-ös költségvetésbe betervezett 3700 milliárd forint valójában nem a beérkező EU-s pénzeket, hanem az uniós tagságunkkal összefüggő tervezett kiadásokat jelöli. Uniós bevételként a kormány kevesebbel, 2200 milliárd forinttal számol, de a teljes összeg beérkezése egyelőre kétséges.

Magyarország a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban 21,7 milliárd euróra jogosult különböző kohéziós politikai alapokból (a Kohéziós Alapból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alap Pluszból és az Igazságos Átmenet Alapból). A kohéziós alapok kifizetéseit az Európai Bizottság rendszeresen frissülő adatvizualizációs honlapján lehet követni.

A legutolsó, december 23-i frissítés szerint Magyarország a 21,7 milliárdos keretből 1,8 milliárd eurót tudott lehívni, a teljes összeg 8,3 százalékát.

 

 

Szerző