Connect with us

Kerítésen túl

Népszava: Orbán új EP-frakciót gründol

A fiókban reméljük már nem csak a "béke költségvetése" van, hanem a kormány lemondása is - kommentelték Orbán legújabb bejelentését
Megosztás

Orbán Viktor, Andrej Babiš és Robert Fico pártja tárgyalásokat folytat egy európai parlamenti frakció létrehozásáról – erősítette meg a Népszavának több egymástól független EU forrás. Az egyetlen politikai csoporthoz sem tartozó Fidesz, a liberálisokat elhagyó cseh ANO és a szocialistáktól kitessékelt szlovák Smer egy döntően közép- és kelet-európai képviselőkből álló, a politikai fősodorral szemben álló blokkot kíván létrehozni a visegrádi országok bázisán.

Informátor: a frakció ötlete Orbán Viktortól származik

A tömörülésbe várják a Jarosław Kaczynski vezette lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártot is, amely az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakcióját erősíti. A magyar kormánypárt, a Fidesz is ide igyekezett volna, csak éppen Orbán valamikor legfontosabbnak tartott szövetségese, az ECR pártcsalád elnöke, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök elutasította a közeledését. A lap szerint a reménybeli alapítók az új frakcióba várják Janez Jansa Szlovén Demokrata Pártját is, ám e párt képviselői jelenleg a jobbközép Európai Néppártban, vagyis az EP legnagyobb pártcsoportjában ülnek, ahová Magyar Péter Tisza Pártja is készül. A lap egyik forrása azt mondta, hogy az Identitás és Demokrácia (ID) frakció és a lengyel PiS szeretné elérni, hogy július 4. helyett július 8., vagyis a francia nemzetgyűlési választások másnapja legyen a frakciók megalakításának nem hivatalos határideje. Az eredmény ugyan nem befolyásolja az EP létszámát, de megváltoztathatja a politikai csaták lendületét a képviselő-testületben.

Egy hete történt…

Meloni elutasította Orbánt, nem akarja látni a Fideszt az Európai Konzervatívok és Reformisták EP-frakciójában

Az ECR több finn, belga, svéd és cseh tagpártja is jelezte, hogy számukra elfogadhatatlan lenne a Fidesz belépése. A Corriere della Sera értesülései szerint Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, a szélsőjobboldali populista pártcsalád, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) vezetője nemet mondott Orbán Viktornak azon kérésére, hogy csatlakozhasson a Fidesz az ECR képviselőcsoportjához. Mint az olasz lap írja,

Meloni úgy véli, ebből több hátránya származna, mint előnye.

A Fidesz képviselői a függetlenek között foglaltak helyet, mióta a párt 2021-ben előremenekülve kilépett az Európai Néppártból azelőtt, hogy kizárták volna. Orbán Viktor az Európai Unió állam- és kormányfőinek hétfői brüsszeli munkavacsorája után azt írta a Facebookra:

„Egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit”.

Meloni elutasító válasza után nagy kérdés, kikkel.

Szerző