Connect with us

Ez a nap

Netanjahu sem szereti az átláthatóságot

Megosztás

Több tízezres tömeg tüntetett Tel-Avivban szombat este a kormányzati korrupció, illetve a kneszet által hozott új törvény elfogadása ellen, amely korlátozná a rendőrség hatáskörét.

Netanjahu törvényt ülne

A Szégyen Menetének nevezett felvonuláson a tízes tévécsatorna becslése szerint mintegy húszezren csatlakoztak a több mint egy éve, a főügyész lakásának közelében minden szombat este tüntető „kemény maghoz”.

A tiltakozók a kormányfő távozását követelték. Számos házilag készített transzparenset tartottak magasba, amelyeken megfogalmazták bírálataikat. Leggyakrabban a „szégyen” szót skandálták, a kormányfő elleni korrupciós vádakra utalva.

Ezzel egy időben a helyi média beszámolói szerint több százan vonultak az utcára Jeruzsálemben és Haifán is.

A tel-avivi tüntetés kezdetén felszólalt Meni Naftali, a miniszterelnöki rezidencia volt gondnoka, aki pert nyert a vele megalázóan bánó Sara Netanajhu, a miniszterelnök felesége ellen.

A felszólalók ostorozták a múlt héten a knesszetben első olvasatban elfogadott törvényt. Ez megtiltaná a rendőrségnek, hogy a nyomozás lezárásakor nyilvánosságra hozza, sikerült-e elég bizonyítékot találnia a vádak alátámasztására. A bírálatok szerint ez a törvény Benjámin Netanjahu miniszterelnök személyes védelmére készül, hogy ne hozhassák nyilvánosságra az ügyészségnek hamarosan küldendő nyomozati anyagot.

A Likud párt törvényalkotói az úgynevezett ajánlási törvényt gyorsított eljárással már a következő napokban megpróbálják második és harmadik olvasatban is megszavaztatni.

Állítólag attól tartanak, hogy súlyos politikai vihart okozhat a kormányfőt érintő ajándékozási ügy, amelyet a rendőrség már a következő napokban lezárhat. A gyanú szerint a miniszterelnök nagy értékű ajándékokat fogadott el üzletemberektől, valamint alkut akart kötni az egyik izraeli lap, a Jediót Ahronót kiadójával, hogy az újság kedvezőbben írjon a kormányról.

(Forrás: MTI)

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Ziusudra

    2017.12.03 11:03 at 11:03

    Orbán nem véletlenül cimborál Bibivel.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük