Connect with us

Kerítésen innen

Nyílt Fidesz-zsarolás a XV. kerületben

Orbán valamelyik szája leszólt? "A kormány „fenyegető üzenetet” küldött a bank vezetésének, hogy „nem lesz ez így jó” - véli a MNB volt alelnöke
Megosztás

Ugyan nem adjuk jelét, hogy nem lehet bármit lenyomni a torkunkon, de az mégis túlzásnak tűnik, amit a XV. kerület fideszesei megengednek maguknak. Nyíltan közölték, addig nem lesz költségvetés,amíg nem náluk van a kasszakulcs.

Pintérék sara….

Pintér Gábor újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta:

a Fidesz kerületi szervezete nem támogat olyan költségvetést, amely százmilliós nagyságrendben juttatna követhetetlen forrásokat a baloldali erőknek.

Nem fogja fel a balga, hogy az ott élők isszák meg a levét a zsarolásnak és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel célt érnek. Kinek kell egy zsarnok a feje fölé? Hogy lehet megbízni abban, aki nem a kerület lakosainak akar jót, hanem a pártcsaládjának?

A Demokratikus Koalíció (DK) és a szocialisták „sara”, hogy a főváros XV. kerületének még mindig nincs költségvetése

– jelentette ki Pintér Gábor, a Fidesz választókerületi elnöke, a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője szerdán Budapesten.

Úgy fogalmazott:

„Gyurcsányék pénzszivattyúnak akarják használni a XV. kerületet”.

Ne „rohangáljanak az Unióhoz…”

Mivel a jelenlegi ellenzéki vezetés nem tud dűlőre jutni a hataloméhes kormánypártiakkal, megpróbálta közvetlen forráshoz jutni a tények feltárása mellett az Európai uniótól, amihez tartozunk.

Pintér Gábor azt mondta,

a DK-nak nem az Európai Unióhoz kell rohangálni közvetlen uniós forrásokért; a kerületnek olyan felelős és hozzáértő vezetésre van szüksége, amely nem a pártérdekeket kiszolgáló, hanem az ott élő emberek igényeit szem előtt tartó költségvetést készít a XV. kerületnek.

A kerületi politikus minderről annak kapcsán beszélt,

hogy Németh Angéla, a XV. kerület DK által is támogatott polgármestere szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, nyolcadik próbálkozásra sem tudták elfogadni a kerület költségvetését, és ezért a Fidesz kerületi szervezetét okolta. Szerinte a Fidesz helyi és fővárosi szervezetei egyaránt cserbenhagyták a kerületet.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője úgy fogalmazott:

az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a Fidesz megpróbálja sakkban tartani az önkormányzatokat, a tudományos életet, a civil szervezeteket. Orbán Viktor úgy tesz, mintha az uniós fejlesztési források az ő zsebpénzei lennének

– tette hozzá, és kijelentette:

a Demokratikus Koalíció el fogja érni, hogy az uniós támogatások a „korrupt Orbán-kormányt megkerülve”, közvetlenül jussanak el az emberekhez.

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Neda Pinnette

    2024.11.26 12:23 at 12:23

    Hi there just wanted to give you a brief heads up and let you know a few of the images aren’t loading properly. I’m not sure why but I think its a linking issue. I’ve tried it in two different browsers and both show the same results.

  2. Live streaming baseball games

    2024.12.16 20:03 at 20:03

    Only wanna input on few general things, The website design and style is perfect, the articles is real excellent : D.

  3. NBA live streaming HD

    2024.12.16 21:10 at 21:10

    This is a very good tips especially to those new to blogosphere, brief and accurate information… Thanks for sharing this one. A must read article.

  4. Live football streams

    2024.12.16 22:20 at 22:20

    Dead pent subject matter, thank you for selective information. „The earth was made round so we would not see too far down the road.” by Karen Blixen.

  5. indocair

    2024.12.21 15:07 at 15:07

    It’s arduous to find knowledgeable people on this topic, but you sound like you realize what you’re speaking about! Thanks

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük