Connect with us

Kerítésen innen

Nyílt Fidesz-zsarolás a XV. kerületben

Orbán valamelyik szája leszólt? "A kormány „fenyegető üzenetet” küldött a bank vezetésének, hogy „nem lesz ez így jó” - véli a MNB volt alelnöke
Megosztás

Ugyan nem adjuk jelét, hogy nem lehet bármit lenyomni a torkunkon, de az mégis túlzásnak tűnik, amit a XV. kerület fideszesei megengednek maguknak. Nyíltan közölték, addig nem lesz költségvetés,amíg nem náluk van a kasszakulcs.

Pintérék sara….

Pintér Gábor újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta:

a Fidesz kerületi szervezete nem támogat olyan költségvetést, amely százmilliós nagyságrendben juttatna követhetetlen forrásokat a baloldali erőknek.

Nem fogja fel a balga, hogy az ott élők isszák meg a levét a zsarolásnak és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel célt érnek. Kinek kell egy zsarnok a feje fölé? Hogy lehet megbízni abban, aki nem a kerület lakosainak akar jót, hanem a pártcsaládjának?

A Demokratikus Koalíció (DK) és a szocialisták „sara”, hogy a főváros XV. kerületének még mindig nincs költségvetése

– jelentette ki Pintér Gábor, a Fidesz választókerületi elnöke, a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője szerdán Budapesten.

Úgy fogalmazott:

„Gyurcsányék pénzszivattyúnak akarják használni a XV. kerületet”.

Ne „rohangáljanak az Unióhoz…”

Mivel a jelenlegi ellenzéki vezetés nem tud dűlőre jutni a hataloméhes kormánypártiakkal, megpróbálta közvetlen forráshoz jutni a tények feltárása mellett az Európai uniótól, amihez tartozunk.

Pintér Gábor azt mondta,

a DK-nak nem az Európai Unióhoz kell rohangálni közvetlen uniós forrásokért; a kerületnek olyan felelős és hozzáértő vezetésre van szüksége, amely nem a pártérdekeket kiszolgáló, hanem az ott élő emberek igényeit szem előtt tartó költségvetést készít a XV. kerületnek.

A kerületi politikus minderről annak kapcsán beszélt,

hogy Németh Angéla, a XV. kerület DK által is támogatott polgármestere szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, nyolcadik próbálkozásra sem tudták elfogadni a kerület költségvetését, és ezért a Fidesz kerületi szervezetét okolta. Szerinte a Fidesz helyi és fővárosi szervezetei egyaránt cserbenhagyták a kerületet.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője úgy fogalmazott:

az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy a Fidesz megpróbálja sakkban tartani az önkormányzatokat, a tudományos életet, a civil szervezeteket. Orbán Viktor úgy tesz, mintha az uniós fejlesztési források az ő zsebpénzei lennének

– tette hozzá, és kijelentette:

a Demokratikus Koalíció el fogja érni, hogy az uniós támogatások a „korrupt Orbán-kormányt megkerülve”, közvetlenül jussanak el az emberekhez.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük