Banánköztársaság
Nyista nyomozás, mert „a polgármester nem hivatalos személyként, hanem a közmunkás munkáltatójaként” fenyegetőzött kirúgással – Hungarikum, és ez nem dicsőség….
„A Hajdú megyei „rendőrség” megtagadta a nyomozást a lombkoronás polgármester ellen, aki kirúgással fenyegetett meg egy közmunkásként foglalkoztatott szociális gondozót csak azért, mert az egy „röhögős fejet” (nevetős smiley-t) tett a röhejes lombkorona sétány fotója alá…”- kezdte bejegyzését Hadházy Ákos, aki a feljelentést tette.
„A Hajdú megyei „rendőrség” megtagadta a nyomozást a lombkoronás polgármester ellen, aki kirúgással fenyegetett meg egy közmunkásként foglalkoztatott szociális gondozót csak azért, mert az egy „röhögős fejet” (nevetős smiley-t) tett a röhejes lombkorona sétány fotója alá…”- kezdte bejegyzését Hadházy Ákos, aki a feljelentést tette.
Történik mindez 2023 Magyarországán: vagyis itt és most méghozzá velünk!
„A feljelentést hivatali visszaélés miatt tettem és nem csak fenyegetés miatt, hanem azért is, mert a polgármester megtorlásul nyolc óráról hét órára tette a szociális gondozó munkakezdését csak azért, hogy az ne tudja reggel iskolába vinni a kisfiát a szomszéd faluba.
A nyomozás megtagadásánál csak az „indoklás” a felháborítóbb.
Dr. Juhász Imre alezredes (illetve a neki diktáló fideszes talpnyalók) szerint ugyanis
a polgármester nem hivatalos személyként , hanem a közmunkás munkáltatójaként járt el. (Aki azért lehetett ugye, mert ő a polgármester, és a közmunkás munkáltatója az önkormányzat)
Dr Juhász Imre r. alezredes szerint
nincsen bizonyíték arra, hogy megváltoztatta a polgármester a munkakezdés idejét. Juhász Imre alezredes itt különösen cinikus és alja, hiszen ha nem hiszi el a feljelentésemben leírtakat, akkor talán fel kellett volna emelnie a fenekét és megkérdeznie a polgármestert és a szociális gondozót
De a legszebb indoklás, hogy Dr. Juhász Imre alezredes szerint
„Filemon Mihály polgármester konkrét szankciókat nem helyezett kilátásba, a beszélgető felek hangjának színezete, erőssége sem utalt fenyegetésre, semmilyen kiabálás, káromkodás nem hangzott el, a felek udvariasan beszéltek egymással. A fentiek miatt kényszerítés bűntettének tényállási eleme hiányzik.”
Nincs?
Az, hogy „le kellene szedni a röhögős fejet”, „ünnep után azonnal gyere be az irodámba, majd meglátom, mit teszek” és a „nincs miről beszélnünk, majd küldöm a papírokat” csak egy kedélyes ejnye-bejnye volt.
Természetesen panasszal élek az elutasítás ellen, különösen azért, mert azóta még egy ennél is aljasabb, módszerrel támadta meg Filemon Mihály a nyírmártonfalvai szociális gondozónőt
-zárta bejegyzését a képviselő.
A kommentekből….
„Nagyapám mindig mondta: Fiam, bárkit el lehet küldeni udvariasan a bús p….a úgy, hogy talán még meg is köszöni. Magyarán bújtatott fenyegető stílusban, amikor a szavak mögött terror lakozik.”
„Jól nézünk ki, ha már röhögni sem lehet. ”
„Az eljáró rendőr is hivatalos személy. A BTK felsorolja ki az, a nagyágyúk után, többek között minden ügyintéző is az.”
„A kőpcős és méltó követői !!! Ezek akik hatalomba tartják az egyszemélyest és saját magukat !!!”
„Nettó szégyen ami ebben az országban folyik..Szinte mindennel kapcsolatban”
„Vissza ültetném ezt a “Dr.”Juhászt még egy pár évre, úgy tűnik főleg a büntető eljárás témakörében vannak sötét foltok nála! De a jogi végzettséget is megvizsgálnák közelről , csak remélem hogy nem a Schadl féle diploma lapul a zsebében!? De gratulálok a közreműködőknek is( nyomozó, vizsgáló, remélem hölgyeim , uraim amikor ti jöttök sorra, majd eszetekbe jut hogy ez megrendelésre való gondolkodás nem vezet sehova!
(Szégyen , ez a határozati indoklás!)” „Az alezredes úr is tudja,hogy csak addig lesz alezredes,amíg védik egymást ”
„Na, ezt az aljas pártkatonát is fel kellene jelenteni. Mi az, hogy megtagadja a nyomozást? Mi a fészkes fenéért fizetjük?”
„A rendőrség évek óta jogi kibúvókat keres, csakhogy az igazság nehogy győzhessen. „Gratulálok” a bégető fideszhívőknek, akik talán meg is érdemlik ezt a típusú hatalomgyakorlást, de társadalmunk többsége nem hiszem hogy ilyen „rend”-re vágyik. Én azt mondom ki az utcákra tüntetni! Persze semmi sem fog történni.”
„Na ezért nyer a fideszönkény újra és újra, amíg belső viszályok és szélsőséges külső elemek meg nem gyengítik a kormánytöbbség elfogadottságát.”
Szerző
Friss
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!
- Olyan jól megy minden a mentőknél, hogy van emberük a középiskolások ingyen-jogsiszerzésében is közreműködni
- A ködterhes időjárás tovább tart, sőt még ónos szitálás is jöhet
- MÁV-os még nem sín-, de már valósághajlitás
- Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?