Két fiatal rájárt a budapesti VII. és VIII. kerületben az utcán parkoló autókra, de ennek most vége, mert elfogták az autótolvaj párost.

Irány a roncstelep

A 24 éves K. Dávid és társa, a 32 éves Ny. József 2018. szeptember 16-a és október 17-e között három autót lopott el Budapest VII. és VIII. kerületéből, úgy, hogy az egyiket az utcán vontatták el egy másik járművel. A két pilisi férfi az autókról leszedte a rendszámtáblákat és azokat eladta egy telephelyen. A hulladékudvarban a nyomozók megtalálták az október 17-én ellopott autót és megállapították azt is, hogy a másik két lopott gépkocsit is ott adták el a férfiak.

- Hirdetés -

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a beszerzett adatok, valamint a kamerafelvételek alapján azonosították az elkövetőket, majd a Bűnügyi Bevetési Osztállyal együttműködve, 2018. október 19-én 22 óra körül pilisi otthonukban a két férfit elfogták.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Dávidot és Ny. Józsefet lopás bűntett, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

Halló vészhelyzet!

Anyádat hívd, ne a 112-t! – üzeni a rendőrség….

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét