Harmat utcától a Belgrád rakpartig, nyakig bűnüldözésben – megtudni azt, hogy mi történt ott, ahol nem voltunk jelen I. rész

Nyomozni egy-egy ügyben, akár beosztottként, akár vezetőként maradandó emlékeket jelent ma is. Különösen akkor, ha illetékesség és hatáskör tekintetében az összes lehetséges bűnüldözési frontot végigjárta az ember. Kerületi harcosként, az úgynevezett tucat ügyektől kezdve, az élet ellenes bűncselekményekben való közreműködésig, jó iskola minden bűnkergetőnek. Jöjjenek hát szemelvények egy volt rendőrtiszt aktív korszakából.

Előszó

Országos hatáskörű szerveknél, kiemelt jelentőségű ügyekben részt venni, nem minden tanulság nélkül való. De akár helyi szinteken, akár országos hatáskörű nyomozó hatóságnál tevékenykedik az ember, nyílt és operatív területen egyaránt, a lényeg, hogy ott hagyja maga is tudása, munkája nyomát a ledolgozott ügyeken, aláírásával együtt. Irattárakban ezek még sokáig fellelhetők, a selejtezési időkig minden bizonnyal, meg a közvetlen és közvetett munkatársak máig élő emlékezetében.

Aki volt aktázó beosztott éppúgy, mint a nyomozást közvetlenül irányító, de abban részt is vevő vezető, annak van mit mesélni. Mert dolgozott veszélyes bűnözők ellen éppúgy, mint amatőr bicikli tolvajokkal szemben. Számtalan ügyben adta aláírását a sikeres befejezéshez éppúgy, mint a sikertelenekhez. Több száz szakértővel, társszolgálati munkatárssal, ügyvéddel, ügyésszel és bíróval tartott munkakapcsolatot.

Nyomozott Kőbányán a Hős utcai dzsumbujban éppúgy, mint a Rózsadombon, közismert maffiózónak kikiáltott személy ellen, vagy később rendőrök ellen is, akik megszegve esküjüket átálltak a másik oldalra. Az anyagi jogszabályoknak alig van olyan területe, melyet legalább egyszer ne járt volna be hivatalból. Tartás elmulasztásától kezdve az alkotmányos rend elleni szervezkedésig bezáróan.

Nehézségek,

Régóta dédelgette a tervet, megírni, tollba mondani azokat az évtizedeket, melyeket bűnüldözéssel töltött. Vincze Lukácstól Pintér Sándorig hosszú volt az út, egészen Polt Péterig.  Nem könnyű feladat megírni, röviden akár csak részleteket. Ma már mindenki könyvet ír, meg verseket. De erről a területről ritka az olyan mű, amely olvasmányos és szakmai is egyben. Nehézségi fokot jelent az, hogy sem minősítést nem sérthet az ember, sem személyiségi jogokat. Szolgálati és államtitkok terhe alatt, figyelemmel a szereplők személyiségi jogaira is, nem könnyű ezen a területen ma már papírra vetni bármit is.

De fontos ennek ellenére,

hogy megjelenjenek a tapasztalatok, személyi és tárgyi vonatkozásban egyaránt, az olvasó szórakoztatására éppúgy, mint a szakmának való tanulságul. A mai hivatásos nemzedéknek fontos minden olyan eset és körülmény leírása a múltból, melyek segíthetik a munkában való helytállást.

Mert amiben nincs különbség a régi és a mai idők bűnüldözése között, az az, hogy helyt kell állni mindenféleképpen. Nincs más választása annak, aki ezt a hivatást választotta, mint a helytállás, mindig, minden körülmények között. Eleget tenni annak a különleges, mással össze nem hasonlítható szakmai kihívásnak, mely szerint a feladat nem más, mint megtudni azt, hogy mi történt ott, ahol nem voltunk jelen.

Hát erre tennénk most bátortalan kísérletet az elkövetkező fejezet részekben, hogy elmeséljük egy rendőrtiszt egykori történetét úgy, ahogyan azt ő megélte. Persze csak szemelvényeket az egészből, a teljesség igénye nélkül, tanulságként. Önkényesen válogatva, abban a reményben, hogy majd így is leköti az olvasó becses figyelmét.

Következő részben folytatásként:

Pálinkavonat, nagykátai gyilok, meg a dabasi tanyavilág.

Zéró tolerancia, avagy ne nézzük egymást madárnak, egyikünknek sem tollas a háta- a bűnüldözés sarlatánjai 12.