Ez a nap
Nyugdíjasok, figyelem! Némi pénz áll a házhoz!

A nyugdíjprémium átlagos összege 20 ezer 160, a nyugdíj-kiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz az idén. A pénzt novemberben, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

A kormány „elhalmozza” az időseket
Megjegyezte, a nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíj-kiegészítés pedig az inflációval függ össze.
A kormányfő az idősek világnapja alkalmából tartott tanácskozáson emlékeztetett arra is, hogy a nyugdíjasoknak az előző években Erzsébet-utalvány formájában biztosítottak időközönként különböző juttatásokat, idén pedig – miután az Erzsébet-utalvány megszűnt – pénzügyi segítségként rezsiutalványt kaptak.
Nagyszülői gyed
Arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed. Ezzel kapcsolatban idézett egy olyan felmérést, amely szerint szoros összefüggés van a fiatalok gyermekvállalása és a nagyszülői segítség között, vagyis könnyebben vágnak bele a fiatalok a családalapításba, ha úgy érzik, van mögöttük olyan nagyszülő, akire szükség esetén számíthatnak.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az elmúlt egy évben a gazdaság a kormány reményeinek megfelelően, sőt kicsivel a várakozásai fölött teljesített, ami a nyugdíjasoknak is jó hír.
Ígéret már a jövő évre is van
A magyar gazdaság bővülése idén minden bizonnyal 4 százalék fölött lesz, az óvatos becslések szerint talán 4,6 százalék is lehet – közölte.
Hozzátette: az európai gazdaság lehetőségei jövőre ugyan szűkebbek lesznek, mint idén, de a magyar gazdaság ezt a következő évben még nem fogja megsínyleni, a kormány ugyanis képes lesz olyan növekedésfenntartó mechanizmusokat elindítani, amelyek 2020-ban is lehetővé teszik a magas növekedést.
Így várhatóan a jövő év második felében is lehet számolni nyugdíjprémium kifizetésével – mondta a miniszterelnök.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”