Connect with us

Ez a nap

DK: A rendőrséget szemmel láthatóan nem érdekli, ha valaki horogkeresztes zászlót lenget Budapesten

horogkereszt
Megosztás

Az idén februárban rendezett kitörésnapi túrán egy résztvevő horogkeresztes zászlóval vonult fel. Az esetről fotó is készült. Ez alapján Arató Gergely és Oláh Lajos, a DK képviselői, valamint a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tettek ismeretlen elkövető ellen. A Budapesti Rendőr-Főkapitányság azonban felfüggesztette a nyomozást. A határozat szerint az ismeretlen tettes kiléte nem megállapítható.

Szégyen!

A Demokratikus Koalíció szerint ez a határozat felháborítóan cinikus és nagy fokú nemtörődömségre utal. Ha a rendőrség valóban meg akarta volna találni a horogkeresztes zászlóval sétálgató férfit, akkor könnyedén előkeríthették volna a sajtóban is megjelent fotók és a beidézett tanúk nyilatkozatai alapján.

A rendőrségnek azonban esze ágában sincs azzal foglalkozni, hogy valaki tiltott önkényuralmi jelképpel sétálgat Budapesten. Szégyen, hogy míg a rendőrség az önkormányzati kampányban az ellenzéki jelölteket minden további nélkül szorgosan vegzálja és házkutatást tart Pikó Andrásnál, a szélsőjobboldali, náci ideológiákat hirdetők nyugodtan vonulhatnak, és szabadon mutogathatják jelképeiket.

megosztás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Orbán András Lajos

    2019.10.01 14:38 at 14:38

    Hiába ez van a söndörség azt vizsgálhatja amit ENGEDNEK NEKI !

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük