Connect with us

Budapesti hétköznapok

Óbuda korábbi vezetése eltitkolt egy pedofilügyet

pedofília
Megosztás

Több hónapos belső vizsgálatot zárt le a napokban Óbuda-Békásmegyer polgármestere – írja közleményében az obuda.hu. A belső vizsgálat során napvilágra került, hogy súlyos mulasztásokat és visszaéléseket követett el 2019 tavaszán a Bús Balázs vezette fideszes többségű városvezetés. Eltitkolták, hogy pedofília árnyéka vetült egy óvónőre.

Pornográf képek óvodásokról

Egy III. kerületi önkormányzati fenntartású óvodában dolgozó óvónő korábban éveken át készített pornográf felvételeket a rá bízott gyermekekről.

2020 április 29-én megjelent a rendőrség weboldalán egy közlemény, amelyből kiderült, hogy az óvónő nem egyedül, hanem élettársával dolgozott.

Az önkormányzat weboldalán megjelent közlemény szerint az ügy részleteiről ugyan a nyomozás során, 2019 tavaszán tájékoztatták a korábbi önkormányzati vezetést, ám ők semmit sem tettek.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nemzetközi együttműködéssel 2019 márciusában azonosított egy harmadik kerületi óvónőt és az élettársát, akik a nő gyermekkorú unokahúgát szexuálisan bántalmazták

A nyomozás megállapította, hogy a férfi a saját gyermekükkel is folytatott szexuális cselekményeket

A két gyanúsított a dark weben különféle pedofil fórumokon terjesztette a szexuális visszaéléseikről készített pornográf felvételeket.

A nyomozók az eljárás során bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan is, hogy a gyanúsított óvónő a munkahelyén is készített pornográf felvételeket több rábízott óvodásról. A gyanúsítottak lakóhelyén megtartott házkutatás alkalmával a nyomozók informatikai eszközöket foglaltak le, amelyeken további gyermekpornográf tartalmú kép- és videófelvételeket találtak.

Dr. Kiss László polgármester elmondta, a belső vizsgálat súlyos mulasztásokat tárt fel

„Bizonyítékunk van arra, hogy az Önkormányzat korábbi vezetése folyamatos tájékoztatást kért és kapott az ügy részleteivel, érintettjeivel kapcsolatban. Ahelyett azonban, hogy a gyermekvédelmi szabályok kidolgozását sürgették volna, vagy segítették volna az óvodai dolgozók felkészítését a szexuális visszaélések megelőzésére, a bántalmazás jeleinek felismerésére, okunk van feltételezni, hogy arra vonatkozóan tettek lépéseket, hogy az eset ne derüljön ki. Belső vizsgálat vagy ellenőrzés nem zajlott, és a képviselő-testület tájékoztatása is elmaradt. Semmi sem utal arra, hogy bármiféle pszichológiai segítséget ajánlottak volna fel az érintett szülőknek, óvodapedagógusoknak, sőt: a történtek ismeretében az óvodapszichológusi létszám csökkentését indítványozták és fogadtatták el a képviselő-testülettel (mely javaslatot testületi tagként nem támogattam). Súlyos egyéni felelősség terheli őket.”

A Demokratikus Koalíció Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul

A DK alelnöke csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, az esetről a III. kerület akkori fideszes önkormányzati politikusai, köztük Bús Balázs volt polgármester is tudott.

Vadai Ágnes közölte, Óbuda volt, kormánypárti vezetése „mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja ezt a pedofilügyet”, amiről sem a képviselő-testületet, sem a kerület lakosságát nem tájékoztatták. A frakcióvezető-helyettes megjegyezte, hogy az akkori fideszes alpolgármester előterjesztése nyomán az érintett óvodában csökkentették is az óvodapszichológusok számát. Az eset úgy derült ki, hogy a jelenlegi, ellenzéki önkormányzat alapos vizsgálatot rendelt el, feltárta az ügyet és megtette a szükséges intézkedéseket a gyermekek védelmében – mondta a politikus.

A Fidesz eltitkolta a Kaleta-ügyet, eltitkolta a XVII. kerületi volt fideszes alpolgármester ügyét is, ahogy ezt az esetet is megpróbálta eltitkolni – fogalmazott a képviselő.

A DK nem csak azt tartja visszataszítónak és bűncselekménynek, ha valaki szexuális visszaélést követ el, de azt is, ha ezt valakik megpróbálják eltitkolni – jelentette ki.

Hozzátette: a párt Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul, akitől azt kérdezik, hogy folyik-e vizsgálat az eset miatt a III. kerület volt kormánypárti vezetői ellen, illetve ha nem, akkor indul-e nyomozás.

Az óbudai polgármester kiemelte, hogy még a belső vizsgálat lezárását megelőzően felvették a kapcsolatot a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal

„A szakértelmükre és széles körű, nemzetközi tapasztalataikra építve olyan közép- és hosszú távú programok kidolgozásába kezdtünk, amelyek a jövőben elejét vehetik minden hasonló esetnek. A bántalmazás környezetének összes résztvevőjét igyekszünk megszólítani. A felismeréshez, a jelzéshez és a prevencióhoz kínálunk eszközrendszert az Alapítvánnyal való együttműködés során.”

Forrás: MTI/obuda.hu

Hasonló

pedofília

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük