Gépnarancs
OLAF, vagy amit akartok, mert akik egyszer már megszüntették a nyomozást, azok most mást tesznek
A magyar rendőrség 2016 nyarán lezárt nyomozása egyébként mindent rendben talált, nem jutott nyomára a cégek közötti együttműködésnek, vagyis kartellezésnek. De akkor az OLAF mit állapított meg? A 24.hu megszerezte az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentését. Fogadjuk el, hogy tényszerűek az ott közöltek.
Megoldatlan ügyek nincsenek, csak ügyetlen megoldások vannak
A Legfőbb Ügyészség január 12-én közölte, hogy megkapta az OLAF jelentését, amely igazságügyi ajánlást tartalmaz, az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbították. A nyomozás teljesítésével ugyanazt a hatóságot bízták meg, amely egyszer már megszüntette ez ügyben az eljárást! Most vajon mi várható? Az érintett ELIOS cáfolata pedig itt olvasható: (via ATV).
Most akkor mi van?
Hol van a házkutatás sorozat a lefoglalásokkal, az illiberális államépítők illetékes hatóságaitól már megszokott lerohanás, a látványtervezetten elrendelt nyomozás körüli felhajtás? Hol van a velejáró trükkös kommunikáció, a fűszerezettséggel, a sorosozó, liberál-bolsizó felhangokkal, mint akik az OLAF befolyásolásával érték el mindezt, ahogy a kormányhoz hű papagájok ismétlik, a választásokat befolyásoló tényként értékelve a történteket!
Lázár szerint a Tiborcz-ügy kiszivárogtatói csak a választási kampányt akarják befolyásolni,főnöke is a „boldog karácsonynak” megfelelően csak annyit mondott, hogy ő nem foglalkozik üzlettel.
Ez itt a kérdés!
Vajon a rendőrségi nyomozók a megfelelési kényszer súlya alatt képesek lesznek-e hivatásuknak, szakmai tisztességüknek megfelelően eljárni ebben az ügyben, vagy esetleg behódolnak a hatalom elvárásait közvetítő főnökeik, egzisztenciájukat is féltő eligazításainak? Ez itt a kérdés, válasszatok!
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! / Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
– mondta a költő.
Az OLAF jelentés, és a közvilágítás projekt mellett, csak úgy mellékesen megemlítem, hogy Tiborcz esetleges panasza az említettekkel összefüggésben nyílván nem terjed ki a keszthelyi, sem a 100 hektáros fonyódi Napsugár kempingekre, hiszen ott feltehetően minden rendben van. Mint ahogy a keszthelyi Phoenix Hotel beépíthető telke sem okoz gondot a hozzá tartozó partszakasszal együtt, és a badacsonyi Ranolder-villa, a balatonudvari golfpálya miatt sem fáj a feje, azon kívül, hogy mindezek a tulajdonában vannak, a hírek szerint!
Végezetül már csak az a kérdés, hogy mennyit ér a nyomozó hatóságnak az a feljelentő, aki nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amely azt bizonyítja, hogy még a pályázat kiírása előtt megállapodás történt a közvilágítási tender ügyében a későbbi nyertessel! Akik egyszer már megszüntették a nyomozást, talán most mást tesznek?
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
NERKeseru
2018.02.10 02:48 at 02:48
O hogyne, poltpeti rohan majd oda a vezetoszarral aztan a fatolvaj kozpenz sikkaszto retkes tiborccal egyutt egyenesen a penzembol fenntartott kozteve kamerai ele, es akkor odarohan majd marsianiko beseggelve, ahogy szokott es kemenyen odakerdez.
Hogyne 🙂
Utana esti breaking news, vezetoszaron az orban rezsim, egymashoz bilincselve, hazkutatas, elsibolt penz offshore szamlai, milliardok vissza, stb.. 🙂