Nem lehet egyszerű úgy élni, hogy minden évben attól kell rettegni, hogy kiönt-e a Duna és elvész mindenünk, vagy “csak” szétázik az élet munkájával összeszedett ez+az. Így élnek Lakihegyen.

“Oltári nagy disznóság folyik a Szigetszentmiklóshoz tartozó Lakihegyen. Erről a területről azt kell tudni, hogy egyik részének, a Nagy-Dunához eső részének, ártérnek kellene lennie, nem az, hiszen nagyon régen Szigetszentmiklós Önkormányzata úgy döntött, hogy családi házak építését engedélyezi ezen a területen – olvasható a közösségi oldalra feltett posztban.

- Hirdetés -

A víz az úr?

Ennek a területnek egy részét a Duna nagy vízemelkedése idején, tehát az árvizek idején 4 évente, majd az egyik évben 3 év után elöntötte a víz, nagyon sok ingatlan került víz alá, sőt sok háziállat is veszélybe került. Az akkori polgármester, Szabó József (fidesz-kdnp) a katasztrófa idején büszkén járt kelt a területen a Katasztrófavédelem munkatársaival együtt, aminek alkalmával a területen lakó családokat tette felelőssé azért, hogy ideköltöztek. Persze, ekkor az itt lakók kérdőre vonták őt, hogy minek adott építési engedélyt az önkormányzat erre a területre. Erre a vállát vonogatta és megint csak azt hangsúlyozta, hogy az ideköltözök mindenért a felelősök.

Most nemrégen megtudtam

azt, ahelyett, hogy ennek a területnek a védelmét biztosíttatná, azaz gátat építtetne köré, mint ahogyan Budatétényben tették, egy éve az építkezéseken összeszedett törmelékekkel töltenek fel egy területet úgy, hogy ha ismét árvíz lenne, akkor most már ne csak azokat a területeket árassza el a víz, amiket eddig szokott, hanem az egész Nagy-Dunához közeli családi kerteket, házakat, ezzel veszélybe sodorva mindenkit, aki azon a területen él.

Ami még nem lenne elég,

a választások előtt az ezen a részen főutcának számító utcát, ami eddig gödrökkel volt “tarkítva”, utasításba adta, persze ezzel jó pontot akarva saját magának összegyűjteni, azaz szavazatokat, hogy az itt élő emberek rá szavazzanak, el kezdték rendbe hozni. De, hogy? Úgy, hogy most már nem gödrök lesznek ott, hanem eső alkalmával az út melletti kerteket, házakat fogja a víz elárasztani, tehát a kertek felé lejt az egész út.

Bravó!

Megint elérte a fidesz azt, hogy a globális elit túlnépesedési elvét betartva, az itt lakók számára élhetetlenné teszi a mindennapjaikat. Jó lenne ezen változtatni, hiszen most már egy új polgármester van, akinek – úgy gondolom – kötelessége az itt élők életét megvédeni, szolgálni őket, hiszen ez a hivatás a magyar emberek szolgálatáról szól.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét