Kerítésen túl
Olvad Sztálin földalatti jégpalotája
Az 50-es években Sztálin jégpalotáját természetes fagyasztóként használták, halak tárolására, most azonban műemlékként üzemel – amíg össze nem omlik.
Az 50-es években a Szibéria északi részén fekvő Novij Portban az oda száműzött német mérnökök éveken át építették a világ legnagyobb földalatti labirintusát, Sztálin jégpalotáját.
A kommunista diktátor után elnevezett építmény méreteit tekintve nagyobb, mint a Fehér Ház, folyosói ugyanis 7000 négyzetmétert tesznek ki. Funkcióját illetően pedig eredetileg természetes fagyasztóként üzemelt, ahol az Oroszországból exportra szánt halakat tárolták ideiglenesen, egész évben, -14 Celsius fokon.
Az emberi kéz által valaha emelt legnagyobb jégből készült építmény ma már műemléképületnek számít, fennmaradása azonban veszélyben van és a Siberian Times szerint a helyi hatóságoknak nincs elegendő forrásuk Sztálin jégpalotájának megmentésére. A sarkköri vizek melegedésével ugyanis olvadni kezdett a folyosórendszer is – több átjáró állapota már veszélyes -, így annak bejáratait is elöntheti a víz, ami megközelíthetetlenné teheti a jövőben.
Farmosi Nóra
Szerző
Friss
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….