Kiemelt hírek
Olyan ország lettünk, ahol kampányüzenet lehet az emberek kutyahússal való etetése
Hivatalosan is kimondhatjuk, a kampány maradék két hetére végképp elfelejthetjük a normalitást. A korábbi migránskampányokhoz képest is új szintet jelent az az „újságcikk”, ami a dunaújvárosi önkormányzat által finanszírozott hetilapban jelent meg – hívja fel a figyelmet az őrületre az Index.
A fideszes önkormányzat által 766 millió forinttal támogatott Crossborder Film Kft. gondozásában megjelenő, Dunaújváros című kiadványban nagy erőkkel berúgták az ellene irányuló kampányt. A
„Pintér Tamásék hot dogja”
című cikk távolról közelít, hogy a végén telibe találja a szöget.
Az cikk szerint Nagy-Britanniában az igazságügyi minisztérium betiltotta a kutya- és macskahús fogyasztását, mert a helyi ázsiaiak
„előszeretettel fogyasztanak házi kedvenceket”,
amire Gyenes Józsefné helyi állatvédő hozzáfűzte:
„nagyon veszélyes, amikor egy más kultúrával, szokásrendszerrel rendelkező népcsoport akar asszimilálódni például Európába”.
Tovább is van…..
„Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a jobbikos Pintér Tamás és szövetségesei beengedné a migránsokat az országba, akkor mondhatjuk, hogy ez a téma akár még az asztalunkra is kerülhet”
– folytatja az okfejtést a cikk, amire azért juthatott a szerző, mert nemrégiben Pintér Botka László szegedi polgármesternél járt, aki ugyebár – a kormányzati álláspont szerint – lebontaná a kerítést.
„Nyugaton már több helyen engedik is, hogy ezek a migránsok a saját szokásaiknak hódoljanak, idő kérdése lenne, hogy ez meghonosodjon ott is, ahová a betelepítési kvótákkal ilyen csoportokat, népeket betelepítenének”
– fogalmaz a név nélküli cikk.
Sikerült összerakni?
A jobbikos politikus lebontaná a kerítést, a migránsok bejönnének, így hát a házi kedvencek az asztalra kerülnének. Nem hiszik?
„Félő, hogy ezáltal szó szerint értelmet nyerne a hot dog és a macskahúst sem bújtatnák a hamis baknyúl vadasan elnevezés mögé. Soros mondja a verdiktet ezzel kapcsolatban, Pintérék pedig beálltak abba a sorba, akik ezt követnék is”
– zárul a cikk.
Pintér Tamás az Indexnek az esetről azt mondta:
Rengeteg telefonhívást kaptam a cikk megjelenése óta, nagyon sok dunaújvárosinál csapta ki a biztosítékot a kutyaevési, vagy kutyaetetési vád. Nemcsak azért, mert nonszensz, hanem azért is, mert helyi lapban jelent meg, a város pénzén.
Amióta bejelentette a jelöltségét, „mindennek lehordtak már: voltam ördög, Vona jobbkeze, Gyurcsány hasznos bohóca, migránsokat betelepítő, virágárus néni standját rongáló és most ez.”
„A Fidesz igyekszik a leggyűlöltebb emberré tenni a városban, de nem veszik észre, hogy ezzel csak magukról állítanak ki bizonyítvány. A dunaújvárosiak egyszer már megüzenték nekik, hogy a gyűlöletkeltésből meg a hülyének nézésből nem kérnek, bízom benne, hogy ez most is így lesz. Egy tisztességes polgármester programok mentén vitatkozna velem, nem a város pénzét szórná lejárató cikkekre a helyi újságban. Aki ilyen cikket rendel, az alkalmatlan polgármesternek”
Bősz Anett közösségi oldalán írt a jelenségről:
„Nem tudom azt mondani, hogy nézzük a jó oldalát.
Ez egy olyan társadalmi helyzet, amiben mindenki sérül. Az is, aki jelen pillanatban úgy gondolja: a Fidesz kegyeltjei közé tartozik, és nyeregben érzi magát. Nincs tovább egy olyan országban, ahol kampányüzenet lehet az emberek kutyahússal való etetése. Nincs tovább egy olyan országban, ahol száz és ezermilliárdos tételben tűnnek el közpénzek. Nincs tovább egy olyan országban, ahol a propagandaminiszter ügyvédjén keresztül húszezer ember letelepedési kötvényét intézik el – zsebre vágva az ebből származó hasznot -, de az elesett menekültek ellen akkora gyűlöletet szítanak, hogy azon magyar és magyar verekszik össze az utcán. Nem pusztán szervezett bűnözés ez, de történelmi bűnözés is egyben….”
https://www.facebook.com/boszanett.blogja/photos/a.1439364426286275/2469862343236473/?type=3&theater
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára