Kerítésen innen
Önkormányzati „teszünk rá” a II. kerületben: hétfőn letiltották, de ha már ki volt nyomtatva, kedden szétszórták

Történik a törvénytelenség 2019 Magyarországán, az Európai Unió tagországában választási kampány idején. Főszereplő: a főváros II. kerületének önkormányzata, a kerületben lakók és Ön, aki akaratlanul is a cechet állja.

A történet….
Mielőtt belecsapnánk a lecsóba: addig, ameddig a választópolgár – Ön, meg Ön és Ön is – tűri, hogy választott képviselői lépten-nyomon megengedjék maguknak, hogy nem tartják be a törvényt, addig semmi esély közelebb jutni a hőn áhított Európához, vagy ha úgy érthetőbb, „utolérni Ausztriát”.
Vissza Budára….
A Fővárosi Választási Bizottság két napja tiltotta el a fővárosi II. kerület önkormányzatát közpénzből történő kampányolástól, az önkormányzat újabb színes kiadványban népszerűsíti Láng Zsolt fideszes polgármestert. A Budai Napló néven megjelent kiadványt kedden dobálták be a postaládákba. Impresszuma szerint a felelős kiadó a II. Kerületi Önkormányzat, Polgármesteri Kabinet – írta a Magyar Hang.
Az 50 ezer példányban megjelent Budai Napló nem is hagy kétséget afelől, hogy az október 13-i önkormányzati választás kampányára állították össze. Címlapján jelzi, hogy a 2014 és 2019 közötti ciklus munkáját összegzi.
A kiadvány címoldalán Láng Zsolt köszönti az olvasókat,
a kerületben megvalósult választási ígéreteket összegzi összesen 15 oldalon. Az utolsón pedig az idei év eseményeiből válogatnak. Az anyagokhoz a képeket az önkormányzat Budai Polgár című lapjának archívumából merítettek.

fotó: Magyar Hang
A Magyar Hang telefonon érdeklődött a kerület jegyzői titkárságán, ahol azt a tájékoztatást kapták, hogy nem érkezett egyelőre emiatt kifogás. A portál ezért kifogást jelentett be a Helyi Választási Bizottságnál.
A kiadvány megjelenése azért vet fel kérdéseket,
mert hétfőn – egy nappal az új propaganda újság terjesztésének megkezdése előtt – tiltotta el a Fővárosi Választási Bizottság a kampányolástól a kerületben az önkormányzatot. A választási bizottság másodfokú határozata ugyanis jogsértőnek találta az előző,
„13 éve együtt, Buda szívében”
című kiadványt, amelyben a megvalósult fejlesztéseket Láng Zsolt fideszes polgármesterhez kötötték.
Örsi Gergely, az ellenzék polgármesterjelöltje, minderről így ír közösségi oldalán:
„A Fővárosi Választási Bizottság ma nekem adott igazat, miután a Helyi Választási Bizottság határozata kapcsán fellebbeztem, és kimondta, hogy ez bizony kampánykiadvány! A Fidesz több tízmillió forintot költött közpénzből, hogy saját magát reklámozza a „13 éve együtt, Buda szívében” kiadványával, amit rendkívül ízlésesen többek közt óvodákban, iskolákban, rendelőkben terjesztett, amellett hogy minden kerületi postaládába jutott legalább egy példány a drága kiadványból.
Ebből a pénzből, amit propagandára költöttek, meg lehetett volna csinálni a Bambi Eszpresszó előtt hiányzó zebrát, lehetett volna a kerületi bölcsődei és óvodai gondozók fizetéskiegészítésére fordítani vagy akár az Átrium megmentésére!”
Az ügy azért jutott el másodfokra, mert a Helyi Választási Bizottság első fokon hozott határozatát megfellebbezték. A HVB ugyanis nem találta jogsértőnek a kiadványt. Ezt változtatta meg a Fővárosi Választási Bizottság.
Az eset nem egyedi itt van mindjárt Dunakeszi!
„A több millió forint közpénzből szerdán megjelent kampányanyagban több más mellett azzal fényezik a város pénzén Dióssit, hogy átadásra került a gyártelepi állomás melletti tér. A látványképpel szemben az a helyzet, hogy sokadszori visszabontás után a mai nap még mindig nincs kész a terület, de közpénzből kampányolni már tudnak vele.”
Szerző
Friss
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?