Kultúra
Megalapították a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat
Nevezés január 13-áig! Az első díjátadót 2018. január 30-án a Vigadóban tartják.
A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája megalapította a „Kovács László és Zsigmond Vilmos magyar operatőr díj” elnevezésű díjat. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr versenyhelyét veszi át és folytatja annak hagyományait. A díjakat minden év januárban adják majd át. A szervezők reményei szerint a jövőben a „Camerimage” nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják.
A 2018-as év kiemelkedően fontos év az operatőrök számára, mert 1938-ban, 80 évvel ezelőtt Somkuti István alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.
Zsigmond Vilmos, 2005 óta nagyon fontosnak tartotta és támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken, ezért első alkalommal – rendhagyó módon – csak Diákfilm verseny kategóriában adnak át majd díjat. Így most első alkalommal nevezni is kizárólag a diák kategóriában lehet a www.stabiskola.hu oldalon 2018.január 13-áig. A nevezés ingyenes! Csak 2017. január 1. és 2017. december 31. között készült vagy bemutatott filmek vehetnek részt a versenyben.
A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből – aki a Bank Bán című filmben együtt dolgozott Zsigmond Vilmossal – és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt majd. A legjobb diákfilm operatőre a díj mellé a Sparks kft és Zsigmond Vilmos által felajánlott kamera csomagot és a Magyar Filmlabor szolgáltatás felajánlását is nyeri.
Az első ünnepélyes díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják, ahol a nyertes diák-alkotó kihirdetésén túl életmű díjakat adnak majd át olyan magyar operatőröknek, akik Kovacs Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívtak a világ figyelmét a magyar operatori iskolára.
Szerző
Friss
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?
- Erre Dúró Dóra is megpödörheti a bajszát: Trump be- és kitiltotta a suliból Julianne Moore gyerekkönyvét