Connect with us

Kerítésen innen

Orbán 10 milliárd közforintot szán a magyar űrhajósra, Ön mennyit?

mzperx
Megosztás

Az első bejelentésnél még nem volt beárazva, hogy mennyit kell költenünk, nekünk mindannyiunknak, hogy 2024-ben elbüszkélkedhessünk, hogy újra magyar űrhajóst lőnek az oroszok a világűrbe. Mára kiderült….

 10 milliárdot – első blikkre…..

10 milliárd forintot költ a kormány a következő három évben arra, hogy 2024-ben magyar űrhajós mehessen a világűrbe – mondta Szijjártó Péter az RTL Híradó kérdésére.

A külügyminiszter szerdán jelentette be,

hogy Magyarország öt év múlva ismét űrhajóst akar küldeni az űrbe. Ehhez Oroszországgal működnek majd együtt.

z űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben

– mondta szerdán a külügyminiszter.

A leendő magyar űrhajós által teljesítendő küldetés céljairól

egyelőre semmit sem tudunk. De nagyon reméljük, hogy feladatai közé fog tartozni különös új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk felkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett.

A további célok között szerepel, hogy 2024-ben Magyarország önálló műholdat állítson föld körüli pályára

Oroszországgal együttműködésben magyar tudományos és mérési eszközöket fog feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra 2024-re. Továbbá előkészítő szakaszban van egy űridőjárási misszió is, amelynek keretében mikroműhold-flottát építünk

– tette hozzá Szijjártó Péter.

(Friss hírek >>>>>>>>>>>>)

Csak fokozná a bejelentés fantasztikumát, ha azt is beígérte volna a külügyér, hogy a visszatérő szerencsést a nemzeti 11, akik addigra világbajnokok lesznek, ünnepélyes keretek között eléneklik a tiszteletére a Nélküled címűt jelezve, hogy „egy vérből valók”
vagyunk.

Egy örökbecsű….

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. apeeng

    2019.11.29 07:22 at 07:22

    Én mennyit szánok a bulira?

    Tízmilliárd osztva tízmillióval= amennyi a hányados..(tehát egy ezrest)

  2. Pingback: Csillagháború USA, Kina és Oroszország között, eközben Magyarország... - Városi Kurír

  3. Pingback: Ki megy az űrbe? -Jelölt Ki-Mit-Tud - Városi Kurír

  4. csipetke

    2022.03.19 14:30 at 14:30

    Én speciel három forintot se szánok rá, mert ameddig a magyar egészségügy, az oktatás nincs gatyábarázva, (az orbán-banda garázdálkodása a végletekig lepusztította) addig az az elsődleges. Majd ha utolértük a volt szoci országokat, amelyek ezerrel hagytak le bennünket, akkor talán lehet gondolkodni a dolgon. Bár ehhez az kell, hogy ez a rezsim eltűnjön az életünkből.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük