Kerítésen innen
Orbán: a magyar törekvő fajta, a mi helyünk az első tízben van
Orbán Viktor közösségi oldalának feltöltői már pénteken jelezték, hogy másnap nagy megtiszteltetés éri az erre fogékonyakat, nagy-interjút ad a Nemzeti Sport -tudja, amelyiket kitartatni velünk és ingyen (?) tukmálni nem herda, hanem „alternatív népszerűsítési rendszer”- főszerkesztőjének, Szöllősi Györgynek.
Orbán a hat aranyéremről:
Tehát ez a hat, ez derekas helytállás. Ha a jelent nézzük, akkor elfogadható, és azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat.
Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő.
Magyarország helyéről a sportvilágban
Szerintem a mi helyünk az első tízben van. Minden olimpián az első tízben, és összességében, az olimpiák történetét nézve is az első tízben. Nem érdemes kisebb célt kitűzni.
Az elégedetlenség liberális és keresztény formájáról
A magyar törekvő fajta. Mindig többet és jobbat akar. De nem mindegy, hogyan vagyunk elégedetlenek. Van egy libsi elégedetlenség. Az egy nyegle, semmi se jó, ez is rossz, az is rossz. És persze mindig valaki más tehet arról, hogy az rossz. De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon.
Én ehhez tartozom, állandóan elégedetlen vagyok: ez is jó, mert hat, az nagyon jó. De lehetne hét is, nem? Meg lehetne nyolc. És akkor azt kérdezem, hogy mit tudok én azért tenni, hogy a hatból hét, a hétből pedig nyolc legyen?
Milák Kristófról
A napokban éppen beszélgethettem vele egyébként, remek beszélgetés volt, de világossá vált számomra, hogy olyan zseni, akin nem lehet eligazodni, és nem is kell.
Én is emberekből építek várat, mint az edzők, a kormány is így működik.
Sok tehetséges emberből kell végül csapatteljesítményt kihozni. De vannak öntörvényű zsenik, ahol a legtöbbet akkor használunk, ha nem szólunk bele, hogy ők hogyan csinálják. Rájuk kell hagyni.
Aranyérmekről és más helyezésekről
Szoktak időnként panaszkodni, hogy Magyarországon csak az aranyat respektálják az emberek. Ez félreértés, nem így van. Magyarországon az emberek jó ítélőképességgel rendelkeznek a sportteljesítmények területén is. Nagyon sokra tartják a megyei bajnokságot is meg az országos bajnokságot is, még azokat is, akik nyolcadikként úsznak be vagy futnak be a célba egy országos bajnokságon. Minden magyar tudja, amögött nagyon nagy meló van. De a magyar tud valami mást is. Azt, hogy a bajnok egy másik kategória. Az ezüstérmet meg a bronzot kis távolság választja el egymástól, de az ezüstöt az aranytól egy világ.
A magyarokkal szembeni hátrányos elbánásról
Nem szabad azt hinnünk, hogy a világban a nemzetek azonos elbánásban részesülnek.
A magyar győzelmek azért érnek különlegesen sokat, mert a magyarok általában hátrányos elbánásban részesülnek.
Ritka az a pillanat, és ritka az a sportág, ahol olyan szinten tudjuk magunkat képviselni, hogy fair elbánásban legyen részünk, esetleg kedvező közegben lépjünk pályára.
Mi általában hátrányból kezdünk, és onnan nyerünk.
A budapesti olimpiáról
Az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta. Már most is itt volt, már elhozhattuk volna a mostanit is, de a 36-osat, ha akarjuk, el tudjuk hozni.
Nem hiszem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett elveknek bármely más helyszín jobban megfelelne, mint Budapest, illetve Magyarország. Hosszú évtizedeken keresztül azért nem lehetett reálisan arra gondolni, hogy olimpiát rendezzünk, mert az ország egész egyszerűen nem volt abban az állapotban. A sportlétesítményei sem, de az ország infrastruktúrája sem úgy nézett ki, mint ahol vendégül lehet látni a világot, és az ide érkezők egy bizakodó, a saját teljesítményére büszke, megalapozottan reménykedő országban lehetnek vendégek. Mert az olimpia mindenütt erről szól. Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy ilyen képet mutasson, nem ez volt a valóság. Most más a helyzet.
Értékekről
Világméretű kampány zajlik az értékeink ellen. Na, itt ellen kell állni. Vállalnunk kell magunkat úgy, ahogy vagyunk. Hogy európaiak vagyunk, hogy magyarok vagyunk, hogy keresztények vagyunk, hogy férfiak vagyunk, a nők meg nők. A világ a sportot sem hagyja érintetlenül
-írta szemléjében a 444.hu.
Csak úgy….
„Volt ebben a terjedelmes szövegben egy nagyon érdekes, a sport világán messze túlmutató állítás. Az orbáni hatalomgyakorlásról és a NER egészének hatalomtechnikai működéséről szólt. Ilyen egyszerűen és érzékletesen talán még sosem árulta el Orbán, hogy hogyan is kormányoz.
„Amikor az olimpia zárónapján Gulyás Michelle befutott, és megnyerte a viadalt, akkor a gyorsértékelést elküldtem a sportállamtitkárnak, Schmidt Ádámnak SMS-ben. Ez egy szóból állt, így hangzott: »Maradhat.«”
Ennyi. Eddig sem lehetett kétségünk arról, hogy az egyetlen ember, aki érdemi döntéseket hoz, az Orbán Viktor, hogy az egyetlen ember, aki bármilyen személyi ügyről döntést hozhat, legyen az számvevőszéki elnök, választási bizottsági elnök, MNB-elnök vagy a fociválogatott szövetségi kapitánya. Vagy akár csak egy államtitkár. Na jó, nem csak egy, hanem a sportügyi. De ezt ebben az interjúban most maga Orbán ismerte el, szemernyi kétséget sem hagyva afelől, hogy
emberek karrierje vagy akár egzisztenciája egyedül tőle függ abban az univerzumban, amit úgy hívnak, hogy NER.”
Szerző
