Connect with us

Sport

Állami Nemzeti Sport

Megosztás

2024-ben a kormány a költségvetésből járatja majd a Nemzeti Sportot 10 ezer példányban ingyenesen, hogy a nyomtatott lap fennmaradjon, szúrta ki a K-Monitor.

Megosztás

2024-ben a kormány a költségvetésből járatja majd a Nemzeti Sportot 10 ezer példányban ingyenesen, hogy a nyomtatott lap fennmaradjon, szúrta ki a K-Monitor.

Mint arról korábban mi is írtunk, az állam hárommilliárd forintért vette meg a Nemzeti Sportot

A 2024-es költségvetés indoklásában az szerepel,

annak érdekében, hogy a megváltozott világpiaci körülmények ellenére a Nemzeti Sport print (offline) médiumként továbbra is megtartsa a széles olvasótáborát, továbbá a print napilap továbbra is első számú sportinformációforrás legyen a versenyszerűen és a sportot szabadidős tevékenységként űzőknek, a sport iránt érdeklődőknek új terjesztési csatornát (alternatív úton történő terjesztés) kezd kialakítani 2023-ban, melynek további fejlesztése szükséges 2024. évben is.

A print termékek díjmentesen kerülnek az olvasókhoz, köztük sportegyesületekhez, sportklubokhoz, ügyfélforgalommal bíró közintézményekhez és egyéb közintézményekhez 10 ezer példányban.

Az N.S. Média működésének biztosítására 2024. évben 1 milliárd 338 millió 300 ezer forint áll rendelkezésre, áll az indoklásban.

A Nemzeti Sport példányszáma a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) adatai alapján óriásit zuhant az elmúlt években: 2018 első negyedévében még közel 32 ezer darab volt, az idei első negyedévben azonban mindössze 19.600. A második negyedévben további 1.500-zal, azaz több mint 7 százalékkal csökkent a példányszám.

Az N.S. Média működésének biztosítására 2024. évben 1 milliárd 338 millió 300 ezer forint áll rendelkezésre, áll az indoklásban.

Vk-kommentár

Szóval van itt nagy vircsaft. A kormány útjában álló Népszabadságot a miniszterelnök utasítására a derék Pecina úr megvette, majd megszüntette, így hálálva meg a bizalmat. Ám a Nemzeti Sport Orbán Viktor szent tehene érintethetetlen. Az egyetlen sportnapilapot, a főni kedvenc újságját három milliárdért megvette az állam, a főszerkesztő már évek óta a Felcsúton kikupálódott Szöllősi György, aki Orbán hű fegyverhordozója. Nagy becsben is van a napilap, hiszen a miniszterelnök már kolumnás interjút is adott a Nemzeti Sportnak, ami párját ritkítja európai országban. Most még tovább mentek, hiszen ha már állami kézbe került a sportnapilap, állami cégek hirdetnek benne, akkor gondoskodni kell a lap nap, mint napi megvásárálásáról is. Így mulat egy magyar miniszterelnök, neki bármennyi adófizetői pénzt megér, hogy hobbijának hódolhasson és arról olvashasson. Szegény Pulitzer József forog a sírjában. Megvalósult a fából vaskarika, a magyar miniszterelnöknek van saját sportnapilapja, ő nevezi ki a főszerkesztőt, ő rendeli meg a tartalmat, elő is fizet tízezer példányra, és ő maga olvassa is.

Ön szerint mennyit kóstál, hogy az államé lett a Nemzeti Sport? – Mást nem tehetünk, mint találgatunk?

Forrás: 24.hu

Szerző