Connect with us

Sport

Novák Katalin Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót

Megosztás

Novák Katalin köztársasági elnök Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron többszörös olimpiai bajnok kardvívót, akivel kedden együtt edzett a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

Megosztás

Novák Katalin köztársasági elnök Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron többszörös olimpiai bajnok kardvívót, akivel kedden együtt edzett a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.

A köztársasági elnök a jelölésről kedden személyesen tájékoztatta Szilágyi Áront

Az államfő felhívta a figyelmet Szilágyi Áron – a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa idei márciusi döntőjében tett- példaértékű cselekedetére és elmondta: úgy ítéli meg, Magyarországon sokan egyetértenek abban, hogy büszkék lehetünk a többszörös olimpikonra, világbajnokra, sportolóra, aki példakép a gyerekeknek, felnőtteknek. Egy olyan ember, aki megmutatja, hogyan kell sportszerűen viselkedni a sportban, a közéletben, a mindennapokban egyaránt – tette hozzá.

Szilágy Áron elmondta: büszkévé teszi a jelölés, s igyekszik olyan életet élni, amely méltóvá teszi erre a jövőben is. Mint mondta, értékrendjében a fair play előkelő helyen szerepel, fontos számára, hogy jó példát mutasson a fiataloknak a sportban, a vívóteremben és a közéletben is.

Szilágyi Áron a márciusi eseményt felidézve kijelentette, hogy az a cselekedete teljesen ösztönös volt.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa márciusi döntőjében a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott. Jobban kezdett georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyi Áront és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot. Az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt. A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni, Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó 10-14-ről fordítva győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.

Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök (j) és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kardvívó, a Vasas SC versenyzője, a vívószakosztály elnöke (b) közösen edz a Vasas Pasaréti Sportcentrumban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének írt levelében kiemeli: Szilágyi Áront a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa március 26-i fináléjában bemutatott, példaértékű cselekedeteiért személyesen jelöli a Nemzetközi Fair Play Díjra – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Mint a köztársasági elnök rámutatott: az indoklásban megfogalmazottak lehetőséget biztosítanak arra, hogy felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét egy „magyar sportkiválóság egyedülálló és mégis emberi nagylelkűségére”.

A találkozón részt vett Markovits László, a Vasas SC elnöke, Szász-Kovács Emese, olimpikon, a Vasas vívószakosztály társelnöke is. 

Forrás: MTI / Vasas

Szilágyi Áron aranyéremmel kezdte az idényt

Szerző