Kerítésen innen
Orbán és Matolcsy, „két férfi egyeset”
A Magyar Nemzeti Bank ötödik alkalommal szervezte meg az Eurázsia Fórumot. A csütörtök reggel kezdődő eseményt Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Matolcsy György jegybankelnök beszéde nyitja.
Matolcsy György: alapvető cél a nemzet jobbítása
A jegybankelnök az esemény honlapján olvasható köszöntőjét azzal kezdte, hogy ötödik alkalommal tér vissza a Budapest Eurázsia Fórum, és egyben a Magyar Nemzeti Bank megalakulásának századik évfordulóját is ünneplik. Az MNB elnöke hangsúlyozta, hogy 1924 óta jelentősen megváltozott a világ, a jegybankárok pedig mindent megtettek, hogy lépést tartsanak ezzel. A felelősségük és a mandátumuk bővült, de az alapvető cél nem változott: a nemzet jobbítása.
A jegybankelnök úgy látja, hogy az elmúlt évek eseményei, köztük a klímaváltozással, a pénzügyi válságokkal, a világjárvánnyal és a növekvő geopolitikai feszültségekkel arra tanítottak, hogy a legégetőbb problémák globálisak, amelyek nemzetközi együttműködéssel oldhatók meg. Az MNB az eurázsiai együttműködés elmélyítésének egyik vezető szorgalmazója, ennek részeként született meg a Budapest Eurázsia rendezvénysorozat is.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
„A siker kulcsszavai: tehetség, tudás, technológia és tőke”
Az idei esemény címe, Matolcsy György szerint jól tükrözi a gazdaságokban az elmúlt száz évben végbement változásokat, és egyben a jövőbe vezető utat is mutatja. A jegybankelnök kiemelte: egy évszázaddal ezelőtt a tőkét tartották a gazdasági növekedés egyik, ha nem a legfontosabb mozgatórugójának, és bár technológiailag fejlett, globális társadalmunkban továbbra is jelentős tényező, a tehetség és a tudás a gazdasági siker legfontosabb tényezőiként vezető szerepet töltenek be. Matolcsy György büszkén mondja, hogy Magyarország élen jár ebben a trendben, példaként említve, hogy 2023-ban két új magyar Nobel-díjast is ünnepelhettünk – Karikó Katalint és Krausz Ferencet.
Napjainkban azok az országok a legsikeresebbek, amelyek a tudás, a technológia és a tőke előnyös keverékét tudják felépíteni a tehetségek által vezérelve, amihez elengedhetetlen a támogató oktatási rendszer
– vélekedett Matolcsy György.
Az Eurázsia Fórum idei előadói többek között arra a kérdésre összpontosítanak, hogy milyen kiigazításokra van szükség a fenntartható növekedés és a jólét eléréséhez egy tehetségalapú, technológiailag fejlett globális társadalomban. Az esemény a globális pénzügyi rendszer megbízhatóbbá és hatékonyabbá tételének módjait, a változó globális világrendet, a geopolitika jövőjét és a technológiai áttörések hatását vizsgálja. Az előadók azt is felmérik, milyen reformok szükségesek a multilaterális szervezetekben.
A csütörtöki esemény nyitóbeszédeit Orbán Viktor és Matolcsy György tartja.
(Az index teljes cikke itt olvasható.)
Szerző
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ