Connect with us

Kerítésen innen

Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (…) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket

Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (...) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket
Megosztás

A miniszterelnök szerint az Európai Parlamentben szerdán megnevezték, hogy kikből álljon ez a leendő brüsszelita kormány: „Az európai szocialisták Dobrev Kláráékat akarják delegálni, a Néppárt pedig a Tisza Pártot Magyar Péterrel”.

Orbán, a meg nem értett Krahács

Orbán Viktor a péntek reggeli Kossuth Rádióban adott interjújában kifejtette, hogy az Európai Unió előtt álló gazdasági kihívásokról akart tárgyalni, különösen arról, hogy miért versenyképtelen Európa az amerikai és kínai gazdaságokkal szemben. Elmondta, hogy alaposan felkészült a magyar elnökség tervei alapján, de a találkozó résztvevői inkább politikai konfliktusokat generáltak, mintsem értelmes vitát folytattak volna.

„Egyáltalán nem akartak higgadt, nyugodt, értelmes vitát folytatni, hanem egy politikai pofozkodást, balhét, lökdösődést, csihi-puhit, kinek hogy tetszik, ezt képzeltek el, és nekünk rontottak. Amikor tízen jönnek az emberre, az a rock and roll„.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a helyzet kezelése nem volt egyszerű, mert Magyarország képviselőjeként megpróbált úriemberként viselkedni, de végül kénytelen volt kiállni magáért. Elmondta:

„ha mi továbbra is itt úriembereskedünk, akkor még baleknak néznek bennünket. Tehát úgy döntöttem, hogy nem hagyhatjuk magunkat, bele kell ebbe állni.”

Orbán hozzátette, hogy bár a támadások meglepőek voltak, mindent megtett, hogy megvédje Magyarország álláspontját.

„Meg akarják buktatni a kormányt”.

Így úriemberkedik ő….

Az interjúban Orbán arról is beszélt, hogy a vita során világossá vált, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, és az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber nyíltan bejelentették, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt.

„Bejelentették, hogy nekik egy másik kormány kell. És azt is megnevezték, hogy kikből álljon ez a leendő… brüsszelita kormány, mert ez a nemzeti szuverenista magyar kormány nekik nem jó.”

Orbán szerint az új kormány lehetséges tagjai is meg lettek nevezve, köztük Dobrev Klára és Magyar Péter, akiket az Európai Szocialisták és a Néppárt támogatnak.

„Világossá tették, hogy ez az a koalíció, aminek a szerződése vagy házassága ott meg is történt a szemünk előtt, celebrálta a papként vagy anyakönyvvezetőként von der Leyen, Manfred Weber volt a tanú, és a két érintett fél pedig világosan megmondta, hogy ők készen állnak arra, hogy teljesítsék azt, amit Brüsszel követel”.

Célkeresztben: Dobrev -megszokásból- és Magyar Péter

A kormányfő szerint az új, Brüsszel által támogatott kormány négy kulcsfontosságú területen vállalná a Brüsszel által kívánt irányokat:

  • beszállna az ukrajnai háborúba,
  • támogatná a migrációs politikát,
  • eltörölné a családvédelmi törvényeket, és
  • belemenne a gazdasági-kereskedelmi hidegháborúba.

A miniszterelnök szerint ez a megállapodás súlyosan veszélyeztetné Magyarország szuverenitását.

„Láttuk ezt a remek esküvői szertartást, de mi is itt vagyunk. A magyarok nem ezt akarják, ellen fognak szegülni”.

„Lehiggadnak a jómadarak…”

Reményei szerint

most majd „lehiggadnak” a „jómadarak”, és visszatérés lesz az európai stílusú politikához.

A vita miatt Magyarország javaslatairól szerinte kevesebb szó esik, pedig vannak:

  • jöjjön létre a schengeni tanácskozások rendszere, ezen dőljön el, hogyan védekezzen Európa a migráció ellen, ez alá kell rendelni a Frontexet, amelynek nem „turisztikai szervezetnek” kéne lennie
  • a migrációs probléma megoldásának másik pillére, hogy az érkezők sorsát az EU határain kívül bírálják el (hot-spotok), hogy ne legyenek élhetetlenek a nagyvárosok Nyugaton.

„Egész Európa fordul, kell még egy kis idő.”

versenyképesség: csekély esély van az egyezségre, mert távol vannak az álláspontok, ezért Magyarországnak most saját magával kell foglalkoznia.

Közölte, a gazdasági kabinet csütörtöki ülésén körvonalaztak új gazdasági stratégiai irányokat, intézkedéseket, amelynek köszönhetően 2025 első negyedévében óriási növekedés jön.

Az intézkedések irányai:

  • megfizethető lakhatás (kollégiumépítés, fiatalok lakáshoz juttatása, bérlési támogatás, falusi lakás- és házépítések támogatása, bürokratikus akadályok eltörlése)
  • többéves minimálbér- és béremelési program, a cél az, hogy 1 millió forint legyen az átlagbér, jön a munkáshitel is
  • kisvállalkozások akcióterve: méretnövekedési program, Demján Sándor-program lesz a neve, de még ez nem hivatalos.

„Én erre koncentrálok, a brüsszeliek meg egyék meg, amit főztek”

– mondta Orbán Viktor.

Forrás

Szerző