Connect with us

Banánköztársaság

Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…

Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól - Napi Lendvaiság...
Megosztás

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most úgy érezte, reagánia kell Orbán minap felvetett „nőügyére”.

Azt már megszoktam,

hogy sokszor érzem szükségesnek vitatni vagy cáfolni a miniszterelnök megjegyzéseit. Most mégis meghökkentett. Talán nem a legfontosabb témában kell megkérdőjeleznem az állítását, de olyanban, ami számomra különösen érzékeny pontot érint.

A kormányfő egy morálisan és politikailag is kényes, felelős ügyben tolt előre önmaga helyett – megint egy nőt, történetesen a feleségét. Akivel -ha naivitás, ha nem- de mindig hajlamos voltam rokonszenvezni.

Nyilván nem igényel védelmet, és már csak lojalitásból sem teheti meg, hogy helyesbítse férje állítását. De egy biztos:

úgy nem történhetett, ahogy a miniszterelnök a Mandinerben a Lentulai-féle beszélgetésben róla mesélte.

És ez így nagyon nincs rendben

Orbán a baráti interjúban beszámolt arról, hogyan segíti őt a dolgok átlátásában a „radikális szellemi hozzáállása”. Bár -mondja-

a menekültek megítélésében „a feleségemé az igazi érdem”.

Maga Orbán még hezitált volna a teendőkről, de az első menekülthullámnál Anikó asszony, aki egy segélyszervezetnél dolgozott, szerinte ezzel jött haza:

„Szedd össze magad, menj oda, és ne engedj be egyet sem. Csak katonaérett, jó fizikumú fiatal férfiak. Hagyjuk a meséket a menekülésről. Tegyél rendet, akadályozd meg!”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

A valódi menekültstatisztikákról később

De Lévai Anikó véleményét és tapasztalatait akkor több tudósítás is dokumentálta. Egészen másképp.

  • Az első menekülthullám idején, 2015-ben az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként felkereste pl. a bicskei menekülttábort és a nagyfai átmeneti befogadó központot. Ez derék dolog, vonzó példa, ezt már akkor is így gondoltam.
  • A bicskei táborban speciel gyerekeknek szervezett kézművesfoglalkozást. Nem hinném, hogy felnőtt, erős férfiakkal gyurmázott vagy hajtogatott papirt. Mindkét helyre vitt ajándék játékokat, bébiételt és pelenkát. Felteszem, nem a „katonaérett, jó fizikumú férfiaknak” szánta a pelenkát.
  • Nagyfán -ahol a férfiak mellett afgán és szír gyerekes családok, nők, várandós kismamák is voltak-, ezt nyilatkozta: „A gyerekek mosolya mindennél többet ér.” A menekült gyerekeké, tetszik érteni? Akik állítólag nem is léteztek, csak „a menekülésről szóló mesékben”.

Természetesen saját élményeim is cáfolják a miniszterelnök állítását a „csupa férfiról”

Persze a fiatalemberek (köztük nyilván nemcsak angyalok) voltak többségben, hiszen ők merhettek nekivágni a kockázatos útnak. Gyakran a családok is őket küldték előre. Én többek között az MSZP akkori székházában, a Jókai utcában is önkénteskedtem, amelyet megnyitottunk az adományok számára. Rengeteg gyerekruha érkezett, és mindnek lett gazdája a közeli Nyugati- vagy a Keleti pályaudvaron. Külön felhívásban kellett utánpótlást kérnünk pelenkából és tápszerből, annyi volt az igény. Máig emlékszem a pici lányra a Keleti pályaudvarnál, aki büszkén totyogott tőlünk kapott első cipőjében. És jártam a Szeged melletti, az akkor már zárt táborban is (az irgalmas őrök becsukták a szemüket), ahol egyetlen slagnál lehetett mosakodni. Azonnal körénk gyűlt egy sereg nő, samponért, tisztálkodószerekért, betétért könyörögtek. A társam, Szöllősi Niki a teljes kozmetikai táskáját ott hagyta szemfestékestül – nem azért, mert erre volt a legnagyobb szükségük, hanem hogy legyen egy kis női örömük is.

De hagyjuk az emlékeket

Az MTA és a Bevándorlási Hivatal adatai és kutatásai szerint

a Magyarországon át menekülők 25-28 százaléka nő, 20-25 százaléka (átfedésben) 14 éven aluli gyerek volt. Jöttek gyerekek egyedül, szüleiktől elszakadva is, ők többnyire a fóti gyermekotthonba kerültek. Lévai Anikó ezt ugyanúgy láthatta, mint én, és feltehetőleg neki is a szíve szakadt meg.

És most ráfogják, hogy ő kezdeményezte azt a gyakran embertelen bánásmódot, az elbírálás nélküli elutasítást, amelynek jogsértéseiért máig naponta fizet az ország büntetéspénzt.

Bárhogy vélekedünk az Orbán-családról és gazdagodásáról, ez méltánytalan. És méltatlan a miniszterelnökhöz is.

Varga Juditról és Novák Katalinról már kimondatott: csakis ők a kegyelmi botrány felelősei. Hogy kik álltak a háttérben, máig homály fedi. Most kiderül, hogy a migránsozást pedig Lévai Anikó indította el.

És még mondja valaki, hogy Orbánéknak nincs szüksége nőkre a politikában!

Szerző