Connect with us

Ez a nap

Orbán pofátlansága nem ismer kerítést!

Megosztás

Március közepétől a Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke és a baloldal csúcsjelöltje kerül a kormány plakátjain Juncker helyére a kormány sorosos plakátjain – mondta Orbán Viktor a a Welt am Sonntagnak.

orban
Megosztás

A választási kampány következő fázisában egy új szereplőt lehet majd a plakátokon látni – mondta a vasárnap megjelenő Welt am Sonntag című német lapnak Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppártban is komoly indulatokat kiváltó, Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló kormánykampány kapcsán.

A szombaton megjelent ajánló szerint a Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy

„Juncker úr nyugdíjba megy, a helyét pedig Timmermans úr veszi át.”

Orbán Viktor a Néppárton belüli kritikusai kapcsán úgy fogalmazott, hogy naivak és

„sokan nem értik ezt, de a politikában Lenin után az ilyeneket hasznos idiótának szokták nevezni. Bár hisznek abban, hogy szellemi harcot folytatnak, mások, épp az ellenfeleink hatalmi érdekeit is szolgálják.”

Orbán a lapnak azt mondta, Sorosnak nagy a befolyása az európai politikában és Timmermans Soros szövetségese.

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ezt megtudja. Orbán a Fidesz EPP-ből való kizárásának lehetősége kapcsán arról is beszélt, hogy ez valójában a baloldalnak állna érdekében, ugyanis így meggyengülne az EPP. Orbán szerint a baloldal szalámitaktikát folytat.

A Welt am Sonntag érdeklődésére, hogy Orbán valóban a baloldal hasznos idiótáinak tartja-e a kritikus kereszténydemokratákat, azt felelte, hogy

azokat, akik az EPP megosztottságát előmozdítják, azokat igen.

A junckeres plakátok miatti konfliktusban az elmúlt napokban felpörögtek az események: már kilenc párt zárná ki hivatalosan a Fideszt az ötven pártot tömörítő EPP-ből. Ebben a cikkünkben részletesen levezettük, hogy az is jó a Fidesznek, ha kizárják (erre elég kevés az esély), és az is, ha nem.

(forrás: index.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük