Connect with us

Ez a nap

Orbán rendeljen el KEHI-vizsgálatot – már ha nincs takargatnivalója

Megosztás

Az MSZP az ellenzéki frakciók támogatásával benyújtotta az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amelyben parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Microsoft-ügyben – közölte Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.

Valakik milliárdos hasznot húztak

A politikus a kezdeményezést azzal indokolta: egy amerikai vizsgálat alapján tudható, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek, többek között az adóhatóságnak és rendőrségnek is. Hozzátette: ezeken az üzleteken „valakik” százmilliós, milliárdos hasznot húztak.

Közlése szerint a vizsgálóbizottság felállításáról szóló kezdeményezéshez az összes ellenzéki frakció csatlakozott. Az erről szóló határozati javaslatot hétfőn benyújtották az Országgyűlésnek, így a parlament dönthet majd az ügyben.

Örömmel hallgatnák meg a miniszterelnököt is

Hozzátette: a bizottság előtt örömmel hallgatnák meg az üzletet intéző és a később állami pozíciót kapó cégvezetőket, a Fidesz-kormány tagjait, és a miniszterelnököt is.

Harangozó Tamás hangsúlyozta: a vizsgálóbizottság felállítását indokolja az is, hogy időközben kiderült, az Igazságügyi Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség is érintett a botrányban, hiszen 2013-ban és 2014-ben több mint 236 millió forintért vásároltak Microsoft licenceket.

Az MSZP képviselője Orbán Viktor miniszterelnököt arra szólította fel, hogy „ha nincs takargatnivalója”, akkor rendelje el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatát az ügyben. Ezzel kapcsolatban elmondta: korábban tíz kormányzati szerv, hivatal, hatóság és minisztérium vezetőjéhez fordult az ügyben, a KEHI vezetője pedig válaszában azt írta, soron kívüli ellenőrzés lefolytatásra a kormány illetve a miniszterelnök adhat utasítást.

A vizsgálatot egyetlen kormányzati szerv sem vállalta

Harangozó Tamás elmondta, további három választ kapott még: az innovációs és technológiai miniszter a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez irányította, a legfőbb ügyész az ügyben illetékes Fővárosi Főügyészséghez továbbította a kérdését, míg az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság azt írta, hogy csak abban az esetben vizsgálja ezt a közbeszerzést, amennyiben az a véletlen statisztikai módszerrel vett mintába beleesik.

Harangozó Tamás a zuglói parkolásról szóló kérdésre válaszolva fideszes kampányfogásnak tartotta azt az egyik újságíró által bemutatott szórólapot, amelyen „elégedetlen zuglói lakosok” kifogásolják, hogy az ígéretek ellenére nem lett ingyenes a parkolás a kerületben élőknek. Az MSZP politikusa szerint a parkolási rendszer az egész fővárosban kaotikus és a korrupció melegágya, ezért reményét fejezte ki, hogy Karácsony Gergelynek lesz lehetősége főpolgármesterként ezt rendbe tenni Zuglóban és az összes többi kerületben is.

Arra a kérdésre, hogyan értékeli, hogy Komáromban az MSZP által is támogatott jelölt, Balla István egy közösségi oldalon „lebirkázta a nyugdíjasokat” a nekik adott 9 ezer forintos utalvánnyal kapcsolatban, Harangozó Tamás azt mondta: ízléstelen és normális országban törvénytelen is lenne, hogy egy kormány az önkormányzati választások előtt közpénzből szavazatvásárlásra erőteljesen hasonlító gesztusokat tegyen. Hozzátette: az érintett jelölt szó szerint nem írta azt le, amit az újságíró a kérdésében állított.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük