Kerítésen innen
Orbánék megint az egészségünkön spórolnak – Csak keveseknek marad ingyenes az oltás – Frissítve!
Magyarország legpazarlóbb kormánya, csak akkor bőkezű ha holdudvarának megéri. Ugyanakkor mint a harácsolók általában nagyon szűklátókörűek is, mással nem magyarázható ugyanis, hogy néhány kivételtől eltekintve ettől az évtől fizetőssé tették az influenza oltásokat.
Magyarország legpazarlóbb kormánya csak akkor bőkezű, ha holdudvarának megéri. Ugyanakkor, mint a harácsolók általában, nagyon szűklátókörűek is, mással nem magyarázható ugyanis, hogy néhány kivételtől eltekintve ettől az évtől fizetőssé tették az influenzaelleni védőoltásokat.
Van itt pénz, csak nem arra, ami fontos
Miközben a magyar miniszterelnök folyamatosan arról beszél, hogy „nekünk Magyarország az első”, az eddig ingyenes influenza elleni védőoltást is fizetőssé tette, kivételt csupán a 60 év felettiek és a kockázati csoportok képeznek. Vagyis éppen a GDP nagy részét megtermelő csoportokat hagyja ki, akik között pedig szépszámmal vannak olyanok, akik nem engedhetik meg maguknak a 2.500-tól 5.500 forintig terjedő plusz kiadást, amit most a kormány rájuk rótt.
Teszik mindezt akkor, amikor a szakemberek sokkal erősebb influenzaszezonra készülnek, min amelyen az elmúlt évben volt, amikor a szájmaszk hordása megakadályozta a valódi influenzajárvány kialakulását.
Most viszont
A koronavírus negyedik hullámának közepén, amikor még a maszkviselésről is leszokott az ország nagy része – és, hogy ebbe mennyi a kormány felelőssége, azt most ne firtassuk-, Orbánék egy átgondolatlan döntéssel fizetőssé teszik azt, aminek éppen a propagálására kellene költeni annak mérhetetlen büdzsének egy részét, amit politikai haszonszerzésre fordítanak.
Lassan nincs aki dolgozzon az országban, de a Karmelitában mintha nem látnák ezt.
Miért fontos minden évben megkapni a védőoltást?
Az influenzavírus három típusba sorolható: A, B és C. A szezonális influenzajárványokat az A és B típusú vírusok okozzák minden évben. Az A típus az állatvilágban is előfordul (madár, sertés), de nem minden esetben betegíti meg azt a fajt, amelyik hordozza. Az influenza elleni védőoltás minden évben tartalmaz 2A és egy B törzset. Ezeket a WHO határozza meg, az előző szezon megbetegedési adatait elemezve. Így gyakorlatilag minden szezonban újra kell gondolni, mely törzsek okozhatnak megbetegedéseket. Vagyis, az előző szezon tapasztalatai tükröződnek az aktuális időszak oltóanyagának az összetételében.
Jön a járvány akár tetszik, akár nem
A hűvösebb, nedvesebb időben egyre gyakoribbak a náthás tünetek, óvodai, iskolai fertőzések és pusztán a tünetek alapján nehéz megkülönböztetni, hogy a tucatnyi náthavírus valamelyike, vagy légúti allergia, esetleg koronavírus, vagy éppen az influenza okozza-e a fertőzést
-mondta Rusvai Miklós immomologus az M1 aktuális csatornán, majd hozzátette:
Az influenza és a koronavírus együttes jelentkezése mindig súlyosabb. Az előző szezonban elmaradt az influenza járvány – csak 10 alatti hivatalosan megerősített eset volt -, a fertőzés terjedését a maszkviselés is erőteljesen korlátozta.
Frissítés!
Az országos felháborodás hatására Kásler Miklós közleményt adott ki:
A tavalyi évhez hasonlóan idén is ingyen biztosítjuk mindenkinek az influenza elleni védőoltást
– jelentette be Kásler Miklós.
A teljes ingyenességet tavaly, a koronavírus-járvány miatt vezették be. Korábban csak a gyerekek, az idősek és a kockázati csoportba tartozók számára volt térítésmentes a vakcina.
A tárca közleménye felhívja a figyelmet:
az influenza elleni oltás beadatása azért is különösen fontos, mert a koronavírus-fertőzés magasabb kockázatot jelent, ha más betegséggel is együtt jár.
A kormány ezért mindenkit arra biztat, hogy éljen az influenza elleni ingyenes védőoltás lehetőségével. A háziorvosoknál és az üzemorvosoknál napokon belül elérhetővé válik az influenza elleni védőoltás.
Az influenza elleni védőoltások elsődleges célja az egyéni védelem, így felvétele azok számára különösen ajánlott, akiknél az influenzafertőzés vagy az ahhoz társuló szövődmények nagy kockázatot jelentenek
– emelték ki.
https://varosikurir.hu/jon-jon-jon-az-ingyenes-influenza-elleni-vedooltas-es-mas-finomsagok-a-jarvanyfronton/
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Gabó
2021.10.25 11:26 at 11:26
Szerintem… A népesség elöregedett, elég sokan vannak a hatvan felettiek, és csak egymillióvalahány oltás áll majd rendelkezésre.
A dolgozók nagy része ki tudja gazdálkodni az oltás árát, a szegényebbeknek – és másoknak is — javasolnám a maszkviselést. Mert, ugye, tavaly azért nem volt járvány. Ha valaki félti a saját és a családja egészségét, ennyit megtehet.