Kerítésen innen
Orbán stadionjai olcsóbban kapják a földgázt, mint Ön, a „megvédett”!
A nemzeti stadionokat is fenntartó szintén Nemzeti Sportközpontok (NSK) is olcsóbban kapja a földgázt, mint a lakosság, a Fidesz mégis indokolatlannak tart egy újabb rezsicsökkentést.Értik? – önöket védik, méghozzá az olcsóbb, feltehetően Soros-bérenc gáztól.
Ha akarja, ha nem, ők védik!
Az adatok közben azt mutatják, hogy a földgáz tőzsdei jegyzésára már a 2013-as rezsicsökkentés idején lejtmenetnek indult, a magyar lakosság viszont ebből semmit sem érezhetett a befagyasztott hatósági árak miatt.
„Az új rendszerben a fogyasztási helyek 57 százalékánál nincs áremelés”
– magyarázta 2010 novemberében a 2011. január elsejétől érvényes gázáremelést Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszter.
A 2010-es drágulás a választás időszakára esett, április elsejével átlagosan 10,1 százalékkal nőtt a földgáz ára. A 2011. januári emelésről már az új kormány döntött, akkortól az ár sávosan, fogyasztástól függően emelkedett, volt, akinek 9,3 százalékkal. 2012-ben újabb, átlagosan 2,4 százalékos drágulás jött, ráadásul ebben az évben vezette be a kabinet a 27 százalékos, Európában a legmagasabbnak számító áfakulcsot. Mindeközben megszűnt a szociális alapú gázártámogatás – írja a HírTV.hu.
„Magyarország, a kormány, az állam és a törvényhozás beavatkozott a piacba a fogyasztók érdekében. Mi a lakossági fogyasztók védelme érdekében a kereskedőeket, a fogyasztókat és a szállítókat, a gázfelvásárlókat és gázszállítókat próbáltuk megtörni, és próbáltuk az általuk realizált profitot maximálni hatósági ár bevezetésével. Ha megnézzük, hogy mennyi a gáz ára most és mennyi volt 2012–2013-ban, akkor látjuk a visító különbséget a fogyasztók javára”
– emelte ki csütörtöki kormányinfóján Lázár János kancelláriaminiszter.
A magyar háztartások a korábbi szinten befagyasztott árat fizetik ma is, annak ellenére hogy az ország olcsóbban jut az energiahordozóhoz.
(forrás: hírTV)
Rezsi Szilárd giga-buktája – ne védjen tovább minket az olcsó gáztól!
Heti beszámolónkban olvashatták, hogy az E-ON olcsóbban kínálja a lakosságnak a gázt és, hogy erre a gázárcsökkentés arca, Németh Szilárd miként fenyegette meg azokat, akik a váltás mellett döntenek, vagyis Önöket.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
PeterK
2018.02.18 13:16 at 13:16
Orbán golyóra érett.
János Selmeczi
2018.02.18 13:33 at 13:33
Hogy dögölnének már meg,