Connect with us

Kerítésen innen

Orbán ultimátumot kapott az „Y” generációtól

Orbán ultimátumot kapott az "Y" gnerációtól
Megosztás

A diákok már bebizonyították, hogy ha problémájuk van, akkor odateszik magukat. Úgy tűnik, az oktatás helyzetét ilyennek ítélik. Ultimátumot adtak Orbán Viktornak, Magyarország első számú közszolgájának.

Elszántak

Beszámoltunk már arról, hogy a diákság ingerküszöbét az internetadó emelése után az oktatás helyzete hozta ki igazán a sodrukból.

Nincs tárgyalás?

Lázár János a csütörtöki kormányinfón azt mondta, nem tárgyalt Orbánnal „erről a nagy lehetőségről”, hogy diákokkal vitatkozzanak, és bár nagyon fontosnak tartják a diákok véleményét, a követeléseiket összefoglaló 12 pont között vannak komolyan veendő dolgok és „zagyvaságok” is. Lázár azt mondta, szerinte a miniszterelnök nem tervezi, hogy elmegy a vitára.

Hétfőn reggel a Független Diákparlament egyik vezetője volt az ATV vendége. Gyetvai Viktor azt üzente Orbánnak:

“ha a miniszterelnök visszaemlékszik fiatalkori önmagára, és ha számára tényleg fontos, hogy Magyarország jövője biztosítva legyen, és maga mondta azt, hogy az oktatás egy stratégiai terület, akkor befektet az oktatásba.”

Gyetvai elmondta: nem kevesebb órát akarnak, hanem racionálisabb oktatást. Fölösleges lexikális információk helyett készségeket szeretnének tanulni, amelyeknek hasznát veszik a való életben is.

A Diákparlament koordinátora megerősítette:

ha Orbán megfutamodik a nyilvános vita elől, február 23-ára még nagyobb tüntetést szerveznek.

Ha a kormányzat semmibe veszi a diákok követeléseit, akkor “szintet lépnek” és

a teljes társadalmat, a magyar embereket fogják bevonni,

hogy valami értelmes változás történjen ebben az országban, és ne kelljen külföldre menniük a fiataloknak.

Anonymus a diákokkal van!

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. János Dunai

    2018.02.05 17:08 at 17:08

    fizetos versenyszferai nem kotelezo oktatast.vallast kibaszni minden munderost.kamat nyet.fuggetlen ft.a tobbire keressetek rá,rám erre arra

  2. János Dunai

    2018.02.05 17:10 at 17:10

    sajnos sok a fosogép magyarellenes mindenbe belenyulo fontoskodo senki.komoly ossznéipi gondolatoknak betartanak.

  3. János Dunai

    2018.02.06 15:49 at 15:49

    ránézek erre a kis majompofára sirhatnékom van.meg kell ezeket is nyakalni orbannal.kis birka béget de fingja sincs hogy mit.igen is a bemagolt tudasra szukseg van.gondolkozni meg tanuljon meg mindenki vagy figyeljen oran.ha nem akkkor legalább ne nagyzoljon.a fonotos targyakat kemia biologia fizika kihagyják az alapoktatasbol.a hulye gyerek ezzel foglalkozna hogy a pénzunkert tanitsanak aki nem akar az sunnyogjon de ne pofazzon.fizetös nem kotelezo versenyszferai oktatast.ott majd a tantestulet megmondja ki kell ki nem.ennyi.ehhez kamat tözsde nyet.fuggetlen forintot.hugyagyú futtatott kis biboldó

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük