Connect with us

Kerítésen innen

Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból

Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
Megosztás

Vasárnap „vacsoraidőben” mutatták be az „Orbán Viktor a leg….” sorozat azon epizódját, ami azt volt hivatott bevésni az agyakba, hogy a Covid-járvány kezelése sikertörténet a Fidesz életében és amiben a főszerep a miniszterelnöké volt. A siker finoman szólva is kétséges, akik vakon hitték, hogy Orbán szép-okos-jóságos, azoknak tetszett, a többi ember, akik átélték, inkább szorítkoztak élményeikre, mint a klip sugallta hitre. Takács Péter -aki nem tudja, ki ő, ne szégyellje- „mérhetetlen haragra gerjedt…”

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár összevonta szemöldökét

„Komolyan gondoltad, hogy te akarsz bárkit is járványkezelésből kioktatni? Te, aki örökké csak kényelmes, zsíros állami állásokban tengetted a VIP-imádó életedet és felvettél vagy 250 millió forintot kormányzati helyeken?”

– írja Magyar Péternek címezve vasárnap este közzétett posztjában Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. Takács bejegyzésében a Tisza Párt pár órával azelőtti élő adására reagált, amelyben a párt elnöke a korábban orvosként, most már a párt EP-képviselőjeként dolgozó Kulja Andrással elemezte és kritizálta a kormány járványkezelését. 

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

„Nahát, Péter Magyar, te mindig meg tudsz lepni azzal, mennyire nincsenek önálló gondolataid!

Most sem történt más, csupán levitézlett szellemi elődjeid, az összes óellenzéki nagyság (Szabó Tímea, Korózs „Kamumentős” Lajos, Gyurcsányék) rég megunt hazugságait szajkóztad gépiesen. A balliberális oldal az egész járványban csak azzal volt elfoglalva, hogy támadta a védekezésben résztvevőket és álhíreket gyártott. Tudom, tudom, tőled is ezt várja a brüsszeli Megrendelő…

Viszont most én is kérdeznék valamit: Komolyan gondoltad, hogy te akarsz bárkit is járványkezelésből kioktatni? Te, aki örökké csak kényelmes, zsíros állami állásokban tengetted a VIP-imádó életedet és felvettél vagy 250 millió forintot kormányzati helyeken? Mit tettél le eddig azt asztalra, hogy most felkenve érzed magad az ítélkezésre?

A baj idején nem láttunk. Most meg idejössz hazudozni?

  • Hol voltál te akkor, amikor én frontkórházat vezettem – számos kiváló orvoskollégám tudására támaszkodva – a COVID alatt?
  • Hol voltál, amikor aki élt és mozgott hajnaltól késő estig dolgozott, hogy időben tudjuk fogadni a betegeket a Kútvölgyi karantén kórházban?
  • Hol voltál, amikor a melósokkal cipeltük az ágyat, vittük az éjjeliszekrényt, amikor szerveztük a takarítást, alakítottuk ki a zsilip tereket, szereltük fel a fertőtlenítő tartályokat?
  • Mit csináltál a harmadik járvány hullám idején?
  • Milyen „felelősségteljes” állásban tengődtél, amikor nekem a kórházigazgatókkal és a mentősökkel folyamatosan egyeztetve óráról órára kellett döntenem arról, melyik kórházba vigye a mentő a súlyos állapotú beteget, hogy elkerüljük az intenzív osztályok túlterhelését?

Amíg te a Diákhitel Központban havi 5 millióért hajtottad a gyakornok lányokat és osztottad az ingyenpénzt a tesódnak meg a haveroknak, addig a magyar egészségügy legnagyszerűbb szakemberei dolgoztak éjt nappallá téve, hogy a kiváló magyar orvosokkal és szakdolgozókkal közösen úrrá legyünk a járványon! Irányították a védekezést, tájékoztatták az embereket, kutatták a leghatékonyabb terápiát, megszervezték Európa legsikeresebb oltási programját!

Péter!

  • Mit gondolsz, hol vagy te ezekhez az emberekhez képest?
  • Te akarsz ítéletet mondani bármely orvosról vagy épp Müller Cecíliáról, Merkely Béla professzor úrról vagy éppen Győrfi Paliról?
  • Ez valami vicc?!

Kedves Dr. Kulja András! Abba most nem is mennék bele, hogy nemrég még te is büszkén feszítettél tisztifőorvos asszony mellett és dicsérted az általuk végzett szakmai munkát… Tőled, akit – mint hallotuk – azzal nyomorított meg az ördögi rendszer, hogy kórházigazgatód javaslatára pro urbe díjat kaptál, csak ennyit kérdeznék: Mondd csak, milyen érzés orvosként, hogy egy közepesnél kicsit gyengébb képességű fickó agyhalottnak nevez? Nem megalázó ez egy csöppet? Hm? Vagy van az a brüsszeli pénz, amiért érdemes bevállalni egy kis megaláztatást?

U.i.: A Tisza pártra jellemző, ezúttal személyemet érintő ordas hazugságaitokkal kapcsolatban pedig feljelentést teszek. (Bár tudom, hogy ezúttal is a mentelmi joggal fogtok takarózni…)”

Csak úgy…

Egy kép és más semmi….

fotó: facebook

A hozzászólásokból….

„A magyar kormány a nemzetközi összehasonlítások alapján legalább 15.000 magyar haláláért tehető felelőssé, hiszen népességarányosan legalább ennyivel több ember halt meg hazánkban mint bárhol máshol a világban. Ez egyedül a kormány felelőssége… … és ha nincs több ezer egészségügyi dolgozó önfeláldozó munkája, ez a szám még sokkal nagyobb lenne. Ez nem az önfényezés, hanem az elnézés kérés ideje lenne, de mit várunk attól a kormánytól, aki a bicskei áldozatoktól sem kér elnézést?!”

„Magyar vs Orbán: 24.000 (végig) – 4.000 (a végén 287) nézővel… nincs több kérdés”

„Megint ez a hepciáskodó, arrogáns fidesz stílus, de mire fel? Inkább magyarázza meg a kedves államtitkár úr, hogy hogy lehetett még covid alatt is egy jó kis eszközbeszerzési mutyit lebonyolítani, úgy, hogy valamelyik NER haver megint kaszáljon egy nagyot a 300 milliárdért beszerzett 17 ezer darab, azóta is használaton kívül porosodó, ki tudja milyen lélegeztetőgép beszerzésével? Miért van az, hogy a lakosság bármekkora bajban van, valahogy azért mindig sikerül a válsághelyzetek közepette is elsíbolni egy pár milliárdot? Ezt a rendszert védi ilyen vehemensen államtitkár úr?”

„Gratulálok a fidesz kormánynak a rekord halálozási adatokhoz, ha ez volt a cél akkor sikerült. Ha nem akkor lehet csomagolni.”

„Államtitkár Úr! Ezek a sajàt gondolatai vagy Rogán Antal előre megírt sorai? Ha az előbbi, akkor mélységesen szégyellje el magát, hogy emberi tragédiákat hallva ennyi tellett öntől. Ha az utóbbi, akkor sem sokkal jobb a helyzet. Kicsit sem fáj a magyar valóság?”

„Szeretném megkérdezni orvosként, hogy a hozzátartozóm, aki még aktívan dolgozik, mivel a csípőízülete megkopott, és ez nagy fájdalmat okozott, miért csak a jövő évre kapott az államiba időpontot csípőprotézis műtéttre, hogy még egy évet szenvedjen? Elárulom, kifizette a magánt és most nincs fájdalma, de miért is fizette a TB-t, amit edidg sosem vett igénybe? Miért nem erre koncentrál a politikai vezetés?”

„Nekem tönkretette az egészségem és az életem egy részét a COVID ! Ne akarja bemagyarázni hogy ez így milyen szuper volt! Népirtást követtek el ami meg ma is szedi áldozatait ! Remélem , elnyerik méltó büntetésüket ! Tisztelet az egészségügyi dolgozóknak maguknak pedig …..”

„Péter Magyar a betegek orra elől ellopott pénzek, és az egészségügyi kormányzat dilettantizmusa miatt életüket vesztett emberek történetét mondta el. Tényekkel alátámasztva. Higgadtan. Kivácsi lettem volna a viszontválaszra. Tudja, ahogy azt egy európai országban szokás… ebből a végeláthatatlan fröcsögésből, tagadásból, lopásból elege van a magyar nemzetnek. Vagy a FIDESZ vagy Magyarország!”

„… ez nagyon rossz húzás volt … egy traumatizált országgal akarják elhitetni a covid siker propagandát?? hát most nyerte meg a Tisza Párt a választást … ez nem + 1-2-3 %-ot jelent ….”

„Ezt az ócska stílust kéretik mellőzni. Kivéve ha a maradék hitelesség felmorzsolása a cél. Végignéztem a Tisza tájékoztatót. Semmilyen kioktatást nem találtam benne. Voltak tények, adatok, személyes beszámolók, levelek. Kérdés: a kormány miért nem tudja / tudta kimondani, azt hogy “hibáztunk”? És hogy megszüntetjük az egészségügyben a forrás hiányt ?”

„Mi eü dolgozók tudnánk mesélni de az köszönőviszonyban sem lenne az ön állításaival Takács Péter – egészségügyi államtitkár. Hiába próbálja elhallgattatni azt aki önnek ellent mond. A munkája kalap 💩-t sem ér. Mások mocskolása helyett inkább kérjen bocsánatot ha van lelkiismerete bár a pénz mindent felülír…”

„Az a jó meg egy ilyen melyen szomorú eseményben is, hogy a matek az nem ellenzéki vagy kormánypárti…az tényszerű.Meghalt majdnem 50 ezer honfitársunk az Önök kormányzásának 12. évében a covid járvány alatt…nézzenek a tükörbe, es mondanám, hogy számoljanak el a lelkiismeretükkel, de azt mar reg tudjuk, hogy nincs…”

„Csak nem tényekkel lett provokálva az államtitkár úr? A videóban elhangzott számokról mikor fog beszélni? Személyeskedésen kívül tud valami érdemit is reagálni bármire?”

„Egy másik aspektus: szégyen volt minden perce az emberek félelemben tartására és megfélemlítésre használt covid-időszknak. Amikor azokat, akik valóban helytállak röghöz kötötték és bekötötték a szájukat, hogy ne derüljön ki az igazság. Amikor az volt a mondás, hogy a saját nyaralódba ne merj lemenni, az elit külfödön nyaralt. Természetesen részvétem az elhunytak családjának, hiszen az az igazi tragédia, ez csupán egy másik vetülete ennek az abnormális időszaknak.”

„Akkor várjuk a “szakmai” tájékoztatást a horkolásgátló “ lélegeztetőgépekről” nagytudású államtitkárúr. Beszélhetünk erről is!”

Szerző