Banánköztársaság
Orbán Viktor darálóját Dúró Dóra hajtaja
Hagyják békén a gyerekeinket!
Mélyen egyetértek a miniszterelnökkel, aki arra szólított fel: hagyják békén a gyerekeinket! De először talán ő és a barátai.
A zongorista se szereti vagy utálja jobban a fekete billentyűt a fehérnél
Ő persze csak szorosan felsorakozott a könyvdaráló szélsőjobb mellé. Már nem lehet tudni, hol végződnek ők, és hol kezdődik Orbán. Talán az a különbség, hogy a Mi Hazánk, a 64 Vármegye mozgalom és cégtársaik valódi hevületbe jönnek egy kis buzizástól, orrlikaik kitágulnak, orcájuk vörössé, hangjuk öblössé válik. Beindulnak, na. A kormányfőt ilyen indulatok nem érintik, csak ügyesen zongorázik a homofóbia, a cigányellenesség, a „bibsi-libsi” féle szalon antiszemitizmus billentyűin. Mikor melyik tűnik hasznosabbnak, azt nyomja le. A zongorista se szereti vagy utálja jobban a fekete billentyűt a fehérnél, vagy fordítva, csak arra figyel, hogy áll össze a kompozíció a közönsége számára.
Kapóra jött „Dúró Dóra Darálója”, ahogy Mosó Masa Mosodája mintájára a mém emlegeti. A történelmi analógiákkal tudatosan provokáló darálás ellen a miniszterelnöknek nem volt kifogása, a különböző kisebbségek – cigányok, szegények, sérültek, idősek, homoszexuálisok, családjukban bántalmazottak – elfogadása, segítése ellen igen.
Félnáci csoportok egésznáci módszerei
Szép pillanat a magyar politikatörténetben: az ország első embere a félnáci csoportok egésznáci módszerei mellé állt. Beszélt egy vörös vonal átlépéséről is: hát ha van vörös vonal, akkor éppen ez volt az, amin boldogan ugrált mind a két lábával. Gyöngyöspata kapcsán már turbózta kicsit a cigányellenes indulatokat, a migránsozás idején az idegenellenességet, törvényeivel belerúgott a hajléktalanokba. Az ilyesmi együtt jár: Dúró Dóra is egyenként tépkedte ki a mesekönyv összes lapját, azokat is (ez volt a túlnyomó többség), amelyeken szó sem esett melegekről. Csak hallássérült mesehősről vagy cigány Pöttöm Pannáról. Menjen mind a darálóba!
A kormányfő persze csak verbálisan, mondhatni „plátóian” darál
Ahogy vezényszavára a szokott kórus: a Magyar Nemzet, Pesti Srácok, 888, Hír tévé, Demokrata stb. is. Mint a Mérce elemzése írta, rávetették magukat az ügyre, „mint gyöngytyúk a takonyra”. Gulyás miniszter fájdalmas arccal büntető eljárásokkal fenyegetett „kiskorú veszélyeztetése” miatt. A rendőrség hozzájárult, hogy Budaházyék ellentüntetése ordibálással ijesztgesse a mesehallgató gyerekeket. Rájuk nem vonatkozott a békén hagyás intelme.
Csatlakozom a miniszterelnökhöz: hagyják békén a gyerekeinket!
Részletezem:
Hagyják békén őket a kulturális agymosással, a történelem lehazudásával, hamis példaképek állításával, a kötelező tankönyvek ostobaságaival, Wass Alberték szentté avatásával, libsizéssel és komcsizással, a felvilágosodástól kezdve minden progresszív, humánus gondolat kiátkozásával! Az Orbánt sietve szajkózó Rétvári államtitkár véletlenül jól mondta: „Nem azért küldjük óvodába, iskolába a gyerekeket, hogy átneveljék őket.”
Bizony, államtitkár úr, nem azért küldjük. Épp ezért szíveskedjenek a fentiekkel felhagyni!
Hagyják békén a gyerekeinket az állandó harcra tüzeléssel, iskolai lőterekkel és fegyveres iskolaőrökkel is! Ne sorozzák be őket az éppen aktuális politikai háborúikba! Ők gyerekek, és nem az Önök hadseregének tartalékosai.
Hagyják békén a gyerekeinket a saját tempójuk szerint fejlődni, ne kényszerítsék az arra még nem érett hatéveseket minden áron az iskolapadba! Viszont ne lökjék ki őket félanalfabétaként 16 évesen az iskolából, hogy gyarapítsák a közmunkás-hadsereget! Ne butítsák le, ne tegyék zsákutcává a szakmunkásképzőket, ne az olcsó munkaerőre vágyó iparkamarai elnök legyen a legfőbb pedagógiai iránytűjük!
Hagyják békén a gyerekeinket tanulni azokban az iskolákban, amelyek szél ellen, az Önök ellenében is vállalkoznak az integrálásukra, tanításukra, ha nehéz sorsúak is! Hagyják békén a gyerekeink kedvéért Iványiékat, az Igazgyöngyöt, az Ámbédkart!
Hagyják békén a gyerekeinket gyereknek lenni („játszani is engedd…”)! Ne terheljék agyon az iskolatáskájukat és az egész napjukat bebiflázni valóval, ne büntessék őket a felnőttekénél is hosszabb munkaidővel! Ne úgy csökkentsék (észrevehetetlen mértékben) az óraszámukat, hogy közben a tanár- és gyereknyomorító Nemzeti Alaptantervbe minden eddigit, és még annál is többet belezsúfolnak!
Hagyják békén a gyerekeinket örülni az újnak
Ismerkedni a világgal, kibontani minden képességüket! Ne emlegessék szitokszóként az „önmegvalósítást”, mint a miniszterelnök tette évadnyitó írásában, szembeállítva ezt a „nemzeti hagyományokra való összpontosítás” kizárólagos céljával. Engedjék, hogy minden gyerek, a szegény is használhassa a tehetségét, ne nyugodjanak bele cinkosan, hogy nálunk az iskolarendszer nem csökkenti, hanem növeli a társadalmi különbségeket! Ne szűkítsék a gimnáziumi és egyetemi helyeket, ne tüntessék fel gyanúsnak a tudást, a műveltséget, az önálló gondolkodást!
És ha már a gyerekeinket ilyen szépen békén hagyták, talán elkezdhetnék a felnőtteket is békén hagyni.
Én pl. nem kérek több hiszterizáló, uszító, ellenségkereső beszédet. Úgyis lassan második gyerekkoromat élem. Miniszterelnök úr, tessék engem is békén hagyni!
Szerző
