Connect with us

Kerítésen túl

Orbán Viktor döntött: nem hagyja ki Ferenc pápa temetését – Élőben jelentkezik be a Vatikánból

Orbán Viktor döntött: nem hagyja ki Ferenc pápa temetését - Élőben jelentkezik be a Vatikánból
Megosztás

Nem volt „könnyű szülés”, de csütörtökön vált publikussá, hogy Sulyok Tamás és Magyar Péter mellett Orbán Viktor is részt vesz Ferenc pápa temetésén. Sőt, a TV2 szintén a helyszínen lévő stábja „exkluzív riport”-lehetőséget biztosít az egyáltalán nem főszereplőnek.


Orbán-riport, mint „méltó mód”?

A Szentatya búcsúztatása olyan történelmi jelentőségű esemény, ahonnan nem hiányozhat a TV2 Tények stábja sem. A hírigazgatóság csapata napok óta készül, hogy a lehető legtöbb információt elhozza nézőinek és méltó módon búcsúzzon a katolikus egyházfőtől

– nyilatkozta Szalai Vivien, a TV2 Hírigazgatója. A TV2 Tények különkiadással jelentkezni szombat délelőtt a Vatikánból, Ferenc pápa temetéséről.

A csatorna azt is bejelentette, hogy exkluzív, helyszíni interjút készítenek Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki szintén részt vesz az eseményen.

A TV2 közleménye szerint az eseményről a Tények különkiadásban számol be, a műsorvezető Pachmann Péter és Vitányi Judit lesz. A helyszínről Váczi Gergő jelentkezik majd, aki exkluzív interjút is készít Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Szerdán 9 órától szállították át a pápa holttestét a vatikáni otthonából, a Casa Santa Martából (Szent Márta-ház) a Szent Péter-bazilikába, ahol felravatalozták. Előtte a Vatikánt az üres pápai trón (sede vacante) idején irányító kamarás, a pápa halálát is bejelentő Kevin Farrell mondott imát. A tömeget már kora reggel elkezdték beengedni a Szent Péter térre. A felravatalozott Ferenc pápától a szombati temetésig lehet búcsút venni a bazilikában szerdán délelőtt 11 és éjfél, csütörtökön reggel 7 és éjfél, pénteken reggel 7 és este 7 között – ekkor fogják végleg lezárni a koporsót. A szentatya temetésére több mint 200 ezer embert várnak.

Frissítés!

Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vesz Ferenc pápa temetési szertartásán a Szent Péter Bazilikában

– tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

A szertarásról…

Ferenc pápa húsvét hétfőjén halt meg, római Santa Maria Maggiore-bazilikában fogják eltemetni. Az egyházfő holttestét egy nyitott koporsóban szerda reggel ünnepélyes körmenetben vitték át a vatikáni rezidenciájából a Szent Péter-bazilikába, azóta ott lehet leróni a híveknek a kegyeletüket. A Szent Péter téren tartandó szombati gyászszertartáson várhatóan 200 ezren vesznek majd részt.

A temetésen jelen lesz Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Edgars Rinkevics lett elnök, Gitanas Nauseda litván elnök, Andrzej Duda lengyel elnök, Ilie Bolojan ideiglenes román államfő, Karin Keller-Sutter svájci államfő, Petr Fiala cseh miniszterelnök, továbbá Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Nagy-Britanniát Vilmos walesi herceg és Keir Starmer kormányfő fogja képviselni. A résztvevők listáján szerepel Fülöp belga király és hitvese, Matild királyné, valamint Bart De Wever belga miniszterelnök, VI. Fülöp spanyol király és hitvese, Letícia királyné. Az Európai Unió intézményeit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, António Costa, az Európai Tanács elnöke, valamint Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke képviseli majd. Korábbi bejelentés szerint az Egyesült Államokból Donald Trump elnök és felesége, Melania Trump érkezik a temetésre.

Magyarország részéről Sulyok Tamás köztársasági elnök, Magyar Péter, a TISZA párt elnöke és a fentiek szerint Orbán Viktor miniszterelnök és  Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is ott lesz a szertartáson.

Szerző