Connect with us

Kiemelt hírek

Orbánék megint felülírták a járványügyi igazságot -soha nem látott csúcsokat döntöget a koronavírus-járvány negyedik hulláma

Megosztás

Úgy tűnik Magyarországon soha nem látott csúcsokat döntöget a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A tegnapi adatok azt mutatták, hogy jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma (6390), ám úgy tűnik ez csupán a szokásos kevés hétfői tesztelésnek tudható be.

koronavírus,
Megosztás

Úgy tűnik Magyarországon soha nem látott csúcsokat döntöget a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A tegnapi adatok azt mutatták, hogy jelentősen csökkent az új fertőzöttek száma (6390), ám úgy tűnik ez csupán a szokásos kevés hétfői tesztelésnek tudható be.

Csal a hivatalos statisztika

Szigorúan véve a számok alapján a negyedik hullám egy héttel ezelőtt, kedden tetőzött, amikor 12 637 új fertőzöttet regisztráltak. Ám a hivatalos statisztika jócskán csal azzal (is), hogy a hétvége összesített adatait egyenelő arányban osztja el a három nap között.

A mostani, azaz keddi 11 152 új fertőzött azt mutatja, hogy hosszú „tetőzésre” kell számítani. Ezek a hétközbeni tízezer új esetszám fölötti adatok világosan mutatják, hogy a hétvégi adatok kozmetikázottak és képtelenség, hogy péntek-vasárnap csak valamivel 9 ezer fölött volt a napi átlag. Ez csak úgy lehetséges, ha sokkal kevesebb tesztelés történt.

Ám, a hétvégi átlag adatok is nagyon tanulságosak, hiszen négy héttel ezelőt 6000/nap volt az átlag. Aztán 7000/nap, majd ugrottunk 9000/nap-ra, míg legutóbb már ezt is meghaladta a hétvégi átlag.

koronavírus-járvány

 

A koronavirus.gov.hu szokásos adatain túl az MTI egy plusz mondattal toldja meg a mai jelentést:

„Hatósági házi karanténban 53 551-en vannak, a mintavételek száma 8 474 664.”

Ez azért érdekes, mert a tegnapi, szintén az MTI által közölt számok alapján kiderül, hogy Magyarországon kedden összesen 30 920 tesztet végeztek el, míg tegnapról mára 3944-gyel vannak többen hatósági karanténban.

De akkor hol vannak a többiek?

7546 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 562-en vannak lélegeztetőgépen.

Az ápoltak száma ötvennel csökkent, míg lélegeztetőgépen 49-cel vannak többen.

De még mindig nem jön ki a matematika.

Először is a kórházban ápolt betegek száma csak akkor csökkenhetett ötvennel, ha az elmúlt 24 órában mindössze 142 új covidos beteget vittek kórházba.

Nézzük csak a számokat: hatósági karanténban 3944-gyel vannak többen, mint hétfőn, plusz 142 új beteg került kórházba. Ez összesen 4086

Viszont az új fertőzöttek 11 152-en vannak. Akkor mégis hova tűnt 7066 új fertőzött, aki nincs karanténban és nem került be a kórházba sem?

Tessék mondani, ők hol vannak?

Írta meg a Respubluka.hu.

Kapcsolódó

Koronavírus-járvány

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Ez már a tetőzés lenne?- Dámai szám: elhunyt 489 beteg - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük