Ez a nap
Orbánt díszdoktorrá avatta az egyetem, ahol Vona Allahról beszélt

A kormányközeli propagandasajtó mostanában a Jobbik elnökének Allahról szóló szavain pörgött, miután Vona Gábor az isztambuli Marmara Egyetemen adott elő 2013-ban. De Orbán Viktor is járt ott.

A Fidesz nevetséges hazugsága
Vona 2013 végén járt a Marmara Egyetemen, az akkor készült felvételeket a Habony-közelbe sodródott Mandiner közölte újra nemrég:
mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.
A Jobbik elnöke Facebook-oldalán reagált a Mandiner cikkére, azt írta, a Fidesz egy „ócska és nevetséges hazugsággal” próbál visszavágni azért, mert a Jobbik szerinte lebuktatta a kormányt, amely az elmúlt 3 évben 2300 „migránst” telepített be titokban. Vona akkor egy Google Translate screenshottal is igyekezett alátámasztani mondandóját, majd hozzátette, megteszi a jogi lépéseket.
A Marmara Egyetem és a Kaposvári Egyetem jó kapcsolata
Később a Fidesz telefonos kampányt is indított, amelyben tájékoztatta a kiválasztott polgárokat Vona Gábor elhíresült allahos nyilatkozatáról.
Az egyetemre rákeresve kiderül, hogy több szálon is kötődnek Magyarországhoz. A Kaposvári Egyetem oldaláról tudni, hogy kiterjedt szakmai együttműködés van a két intézmény között. 2015-ben az egyetem honlapja arról írt, hogy Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Prof. Dr. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora meghívására Kaposvárra érkezett Üsküdar város és tartomány, valamint a Marmara Egyetem delegációja. Meglátogatták a Kaposvári Egyetemet is, ahol vezetői fogadás keretében tárgyalták meg a Marmara Egyetemmel való együttműködés kibővítésének lehetőségeit. (A két egyetem között 2013 óta van együttműködés.)
Orbán Viktor török egyetemi díszdoktor lett
Ráadásul néhány héttel Vona előadása után, Orbán is a török egyetemen járt, előadást tartott és díszdoktorra avatták, ahogy az a kiemelt képen is látszik. Az MTI erről tudósító híréről a hvg.hu is beszámolt. A magyar kormányfő akkori beszédében megerősítette véleményét, amely szerint nagyon ígéretes jövője, az unióban pedig a legnagyobb növekedési lehetősége van a 80 milliós lélekszámú közép-európai régiónak, amelynek Magyarország is része.
A beszéd előtt Orbán Viktort politikai tevékenysége elismeréséül, a török-magyar kapcsolatok érdekében végzett munkájáért az egyetem díszdoktorává avatták.
Az ünnepségen felolvasott indoklásban elhangzott, hogy a magyar miniszterelnök komoly munkát végez a török-magyar kapcsolatok megerősítéséért, meghirdette a keleti nyitás stratégiáját, Törökországra kulcsországként tekint, és támogatja Ankara európai uniós csatlakozási törekvéseit.
(Forrás: HVG)
Szerző
Friss
- A Fidesz taglétszámát még a mesterséges intelligencia sem tudta kideríteni
- Szanyi Tibor: Orbán a pácban
- Előtted a közeljövőd: őszi csodák a csillagok alatt – a horoszkóp megmutatja, kire kacsint most a szerencse és kire a szerelem!
- ‘Kapitány, kapitányom’ – Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a kulcs…
- Közös dolgainkban közös érdekeink szerint értelmes döntést hozni!
- Csodálkozom, hogy csak a harmadik nap jelent meg egy „harcos” – kommentelték „napi menetrendszerű” Magyar-gyalázási kísérletet
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna